Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
III. A magyar középkor Somogy vármegyéje (V-XVI. század)
20. 1498. jan. 6. Somogy vármegye címere és pecsétje A pécsi káptalan 1824. febr. 20-án hitelesen kiadta latin nyelven Igmándy Antalnak, Somogy vármegye jegyzőjének kérésére, az általa eredetiben bemutatott, s II. Ulászló király által Budán, 1498. január 6-án, Somogy vármegye nemesi testületének javára kiadott, megyei címert adományozó és a vörös pecsétviasz használatát megengedő, latin nyelvű kiváltságlevelet, mely pergamenre volt írva s a címer ábrázolását is tartalmazta, s melynek függőpecsétje ugyan már elveszett, de a függőpecsét zsinórjának négy bemetszése, a pergamenlap alján jól látható volt. A hitelesítési záradék után: a pécsi káptalan vörös pecsétviaszba, pa- pírfelzetre nyomott pecsétje zárta le a hitelesített szöveget összekötő selyemzsinórt. .A. latin nyelvű hiteles másolatból Kenéz Győző fordította a királyi kiváltságlevelet :->Mi, Ulászló, Isten kegyelmiéből Magyarország és Csehország stb. királya, jelen oklevelünk szavával emlékezetül adjuk, tudtára adva mindazoknak, akiket illet, hogy ámbár a királyoknak és fejedelmeknek általánosságban véve is kötelessége az, hogy valamennyi alattvalójuk érdemeit méltóképpen megjutalmazzák, mégis, különös figyelemmel kell lenniük azok érdemeinek bőkezűbb megjutaknazására, akikért nemcsak hűségük és odaadásuk tisztasága, de sokszoros segítségnyújtó készségük is közbenjár. így mi is, akikhez egyfelől eljutott a mi híveinknek, a nagyságos Som-i Józsának 1, Themes-i ispánunknak s alsó-magyarországi főkapitányunknak, valamint nemes Bwthka-i Péternek, Somogy vármegye ispánjának mind saját maguk, mind pedig ugyanazon Somogy vármegye valamennyi nemesének s más, ottani birtokosoíknak nevében és személye helyett felségünkhöz beterjesztett ebbeli kérelme, másfelől pedig lelkűnkben megfontoltuk s folytonos elmélkedéssel jól (mérlegeltük ugyanazon Somogy vármegye valamennyi nemesének — összességükben s egyenként is — hűségét és igen készséges szolgálatait, melyeket ők régen is mindenkor, minden dologban, állhatatosan tanúsítottak és teljesítettek mindenekelőtt a mi Magyarországunk koronájának, de a mi elődeinknek, Magyarország királyainak, végül pedig nekünk is, azt követően, hogy Isten adományából a királyi méltóságunk csúcsára léptünk; akiket — jóllehet a ml szerencsés megkoronáztatásunk után kimondhatatlanul sok kárt szenvedtek s veszedelmet éltek át a felséges uralkodónak, Miksa urnák, a rómaiak császárának 2, Magyarország stb. királyának, a mi legkedvesebb firokonunknak hadinépétől! és katonáitól, ki ugyanis erre az országra áhítozott, s különféle sarcolással sújtotta népét — semmiféle rémítéssel, semmiféle fenyegetőzéssel, végül semmiféle vésszel nem lehetett eltántorítani irántunk elkezdett hűségükből következő kötelezettségeiktől, s kik minden veszedelmet s minden sorscsapást felkészült lélekkel fogadtak, s szilárd hűséggel viseltek el, sőt; készek lettek volna a mi helyzetünk védelmére és az ország javának előmozdítására — ha erre került volna a sor — még ezeknél is nagyobb dolgokat magukra vállalni. Mi tehát meg akarván mutatni bőkezüségün13
