Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)

vagy más katonaságot észre nem vehettek, és eképpen egész bátorsággal újra megindultunk, és a mély útban előttünk meglapult vasasoknak orra előtt csupán egy puska lövésnyire az egész sereg megállíttatott anélkül, hogy kelepczébe létét csak egy hajszálnyira is gyanúsította volna.«

»... Ily borzasztó készületek s elfogatásukra tett rendelések között érkeztünk november 12-dik napján (1800) délelőtti 10 óra tájjon a városnak napnyugoti temetője előtt álló térés mezőre, hol egy harsogó Halt commandiroztatván. A jelen lévő ordinarius viceispány úrral egybe, más egyéb úri rendek és katonatiszt urak hozzánk jővén, a fegyvernek letevését kívánták elsőbb is a pártos seregtől — de ez erről még tsak hallani sem aíkarván, haszontalan volt itt majd két egész órákig minden perorálás, ijesztés, ígéret vagy bár akárminő szembekötés is, mert az insurgensek oly megátalkodottak voltak, hogy inkább bár akármi sors érje is őket, de fegyvereiket kezükből ki nem adják.«

».. . Azért is az uraságok egymás után a városba betakarodván, onnét tsak hamar az a deliberátum érkezett, hogy mivel benne más mód nem ' volna, hát tsak rajta! a lovasság vágjon be a pártos sereg közé és minden irgalom nélkül kaszaboltassanak öszve!«

A továbbiakban Oroszy Benjámint — elbeszélése szerint — arra kérte a város lakossága, hogy ékesszólásával fegyverezze le a »-vakmerő« katonákat, kiket könnyekre fakasztó és szívreható, szinte »misszionáriusi« beszéddel valóban sikerült is lefegyvereznie, mire a császári vasasok csakhamar ártalmatlanná tették a fegyvertelenné vált insurgenseket, s közülük a rebelliseket, a »pártosok fejeit« tömlöcbe vetették és kivégezték. A lefegyverzett katonaság lágerbe gyűjtéséről ezt írta a szemtanú:

»Setétedett már az estveli idő, midőn ezen megdézsmálása a seregnek történt, mire nézve, mihelyest ismét ezek el vezettettek a sereg körül, körös környül sűrű tüzek rakattak, hogy ezek világánál nekiek minden mottzanásukat látni lehessen és aszerént az első circulust körülöttük a tűz, — másikat a fegyveres polgárság, — harmadikat pedig az egymást változtatva szüntelen lovonülő lovasság tévén, ámbár ily erős karéba szorítva voltak is, mindazonáltal a tüzek meggyújtásával mindenkinek magát a földre vetni kelletvén, így kéntelenítettek az egész éjszakát alól a nedves földtől, fellyül a fagylaló dértől való kínoztatások közben — huzamos fekvéssel kihúzni.«

».. . Másnap délután megváltoztattatott a quartély, minthogy a városnak ezen napnyugotti végéről, annak a napkeleti végén álló egy erős keríté- sű Békás kertbe parancsoltatott a rebellis sereg menni. Ez a Békás kertje az Eszterházy herceg itt levő földes uraságnak fekszik két meredek halmok közt levő völgyben. Itt hát a tűz helyett ismét a víz-sáncok közé vettettek a hadifoglyok, tsak hogy már itt azzal az irgalmas különbséggel, hogy éjtszakára kelve tüzelni való fa tulajdon kezükre adattatott nekiek: sőt mi több, már ekkor a 36 órai koplalás után vacsorára való kenyeret is kaptak és annyi leves főzetett számukra némely paraszt házaknál a városban, hogy minden tíz legényre circiter egy-egy pintes fazékkal jutott.«

A koronatanú ijesztő vallomása így fejeződött be:

»Hallottam azt is: hogy mikor az utolsó transport Kaposvárról kiindíttatott, még utoljára ezeknek szemük láttára a haditörvények szokása szerént — néhányan ekkor agyon lövöldöztettek. Ügyszintén mikor Mesz- tegnyőről a helyreállított batalion kiindult volna, ott is a front előtt, elébb ez az útra való borzasztó impressziójú memento tétetett.«