Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
a mezővárosi polgárosodás egyúttal a városi autonómiára való törekvést is elősegítette. Az úriszék ítélete' így hangzott: »■Minthogy a feleknek ezen úriszék előtt tett confrontátiojukból (szembesítéséből) kijön, hogy Pap József gondatlanul szólott a restauratoria (tisztújítás) alkalmatosságával, Simetsák Antal magát meg nem alázta, hanem egy fennhéjázással viselte magát ugyanazon restauratoria alkalmatosságával, mindazonáltal tekintetben vévén Pap Józsefnek ugyan értetlenségét, Simetsák Antalnak pediglen a városnál tett hosszabb szolgálatát és mesterségét is, habár nagyobb büntetést érdemlenének, mindazonáltal nagyobb büntetésük elengedtetik magok jövendőbeli megjob- bítások reménye alatt, hanem keményen intettnek, hogy ennekutána magokat minden csendességgel és engedelmességgel viseljék. Prakker Józsefet pedig ami illeti, mivel ezen úriszék előtt tett szája vallásából is kijönne az uraság prókátorának (ügyvédjének) expositiója (vádja), de még emellett esküdt uramnak ugyan ezen úriszék előtt tett re- latiójából (jelentéséből), (ki beteg ágyában fekvő Badits Antalhoz kiküldetett) megvilágosodik, hogy ő s Prakkernek azon szavaira nézve resignálta (lemondta) esküdti hivatalát, sőt az is ezen úriszék előtt tett szája vallásából Prukkernak megtetszik, hogy Simetsákot város percep- torának (adószedőjének) akarta tenni, holott pedig az uraság által, akit a Kegyes Urbárium értelme szerint illet azon hivatalban való can- didáltatás (jelölés), és eképpen a köznép között zenebonát támasztani s a közbékességet megbontani kívánta, azért magának ugyan érdemlett büntetésére, másoknak pedig példájokra a község láttára tizenhét pálca ütésekkel megbüntetlessék.« Forrás: Sedes doiminales 1771. 62. 1771—1772. Az irtásföldek megváltása A XVIII. század első felében meginduló telepítések és a természetes szaporodás egyre jobban nehezítette az elvadult területek miatt ösz- szeszűkült határú falvak megélhetési lehetőségeit. A nehézségek megoldására kézenfekvőnek látszott a középkorban megkezdett, a török hódoltság által azonban visszavetett erdőirtások továbbfolytatása. A század első felében az irtások nagy arányú kiterjedése a földesúri és az úrbéres igények találkozásaként következett be. Az irtásokra kivetett viszonylag mérsékelt szolgáltatások ugyanis csábítóan hatottak a kevés földdel rendelkező úrbéres lakosságra. Ugyanakkor érdekeltek voltak az irtásokban a birtokosok is, akik az adómentes időszak eltelte után az állami adóterhek által nem zavart s ennek következtében nagyobb jövedelmet láttak e területekben. Ez az egységes érdek azonban a meginduló földesúri árutermelés hatására hamarosan felbomlott. A saját kezelésű allodia túrák kialakítására jogilag csak ezek az irtások álltak rendelkezésre. Különösen így volt ez az úrbérrendezés után, melyek során határozottan megtiltották az úr121
