Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)
Bertalan Péter: Állambiztonság és rendszerváltás Somogyországban, 1981-1989
tartsa a belügyi szervek irányítását. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése ezt a megállapítást igazolja a korabeli bürokrácia nyelvén megfogalmazva: „A Rendőr-főkapitányság és szerveinek 1985. évben fő feladata volt a XII. és XIII. pártkongresszus határozataiból adódó belügyi célkitűzések megvalósítása. A kongresz- szus és a megyei pártértekezlet határozataiból adódófeladatokat személyi állományunk időarányosan végrehajtotta.”1 A jelentés címe arra utal, hogy az állambiztonsági, közbiztonsági, karhatalmi, fegyveres biztosítási feladatok teljesítése és a fegyveres erőkkel, a honvédséggel, a munkásőrséggel való együttműködés, tehát a politikai hatalom biztosítása prioritást élvez. A bűnügyi helyzet, amelynek felügyelete a rendőrségi szervek kötelessége, és minden demokratikus államban nagy feladat, a jelentésben második helyre szorul. Az állambiztonság és a bűnüldözés kifejezésének együtt való használata összetett feladatsort jelent, mert alatta a kémelhárítás, az idegen ügynökök üldözése is értendő. A jelentés néhány mondatban kifejti, mit ért a rendőrség ilyen jellegű feladatán. „Somogy megye állambiztonsági operatív helyzetét változatlanul a növekvő idegenforgalom, a területünkön elhelyezkedő szovjet katonai objektumok, a határátkelő helyek, a tőkés külkereskedelmi forgalomban érdekelt ipari és mezőgazdasági egységek határozzák meg."1 3 Továbbra is meghatározó a politikai-katonai célú kémelhárítás megakadályozása. A feladatkör azonban kibővül a gazdasági jellegű kémtevékenységgel is. A gazdaságilag Nyugat felé nyitottabbá váló ország védekező mechanizmusa ez. A puhuló diktatúra védekező reflexei azonban a régiek. A jelentés megemlíti „a reakciós egyházi személyek tevékenységét és a főiskolai ijjúság ellenzékiségét”.3 Az egyházi „reakció” sztereotípiája még visszatér, de bővebben sem az ifjúság ellenzékiségével, sem az egyházak helyzetével nem foglalkozik a jelentés. A sötétben bujkáló ellenség képe rémlik fel a következő mondatban: „Kémelhárítási szempontból a legnagyobb veszélyeztetettséget az USA és az NSZK speciális szolgálatainak aknamunkája jelenti, de számolni kell az angol és olasz titkosszolgálatok tevékenységével is.”4 A nemzetközi kapcsolatok élénkülését jelzi a turista-, a gazdasági élettel kapcsolatos vendégforgalom. Somogy megye a Balaton-parti turizmus miatt releváns szerepet játszik. 1984-ben 232 210, 1985-ben 258 480 látogató érkezett a megye területére. A szervezett turistautak, a magánlátogatások, ezen belül a ma1 Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára (MNL SML). XXIV. 23. Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság iratai. Tájékoztató a megye állambiztonsági, bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről, valamint az 1981-85. évben végrehajtott karhatalmi fegyveres biztosítási feladatokról, együttműködési kapcsolatokról. Az ügyirat száma: 014/6/1986. 1. 2 MNL SML 014/6/1986. 1. 3 MNL SML 014/6/1986. 2. 4 Uo. 268