Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)
Sipos József: Nagyatádi Szabó István és Bethlen 1922-es kampánya
tádi Szabó arról, hogy az ő személyére való hivatkozással tették lehetetlenné az ellenzéki jelölt programbeszédének elmondását? Azt is firtatták, hogy az ő kívánságára változtatták-e meg az eredeti főszolgabírói határozatot, amely a rendes ügymenet szerint fel sem kerülhetett az alispánhoz. Ügy látszik - írta a Világ -, hogy az Egységes Párt elnökének sértetlenséget biztosít a funkciója. E lap szerint ezt bizonyította a biai választókerületben történt eset is. Ugyanis amikor az ottani Rassay-párti képviselőjelölt, Adamasky Géza nagyatádi Szabó politikájával akart foglalkozni egy népgyűlésen, a hatóság jelen lévő képviselője figyelmeztette, hogy az ő személyét sem lehet kritizálni.11 Május 14-én Nagybajomban nagyatádi Szabó Neubauer Ferenc kampányát igyekezett sikeresebbé tenni, aki az Egységes Párt hivatalos jelöltje lett. A gyűlésre szakadó esőben került sor. Mégis összegyűltek vagy 1000-1200-an. A Rassay-párt szimpatizánsai Wágnert éltették. Az ellenzékiek megnyugtatására nagyatádi Szabó így kezdte a beszédét: „Csak azokhoz beszélek, akik kitartottak a régi kisgazdapárt mellett. Ma, amikor sok kisgazdapárt van, — mert sokan szeretnének vezérek lenni — azt mondják, hogy elhagytam a párt programját. Akik ezt mondják, azok hazudnak.” Azután felolvasta a Rassay-párt röpiratából az erre vonatkozó állításokat, és azokat igyekezett megcáfolni. E hatásos védekezés után kijelentette: „Most nem szabad szétszaggatni a magyar erőket, egyesülni kell. Ezért fogtam össze Bethlennel, mint a létező legjobbal, aki belépett a pártunkba, elfogadta programunkat, tehát nem mi csatlakoztunk hozzá. ” Ezek igaz állítások voltak. Azonban láttuk, hogy az Egységes Párton belüli erőviszonyok már ajelöltek állításánál sem kedveztek nagyatádi Szabó híveinek. Ugyanakkor a parasztpolitikusnak az Egységes Párt létrehozása melletti érvei között joggal szerepeltek a következők: ha nem tudunk gazdasági szerződéseket kötni a szomszédos államokkal, halasztást nyerni a jóvátételnél, külföldi hitelt nyerni, akkor „bekövetkezik a gazdasági csőd, amely elsöpri az országot”. Ezért „lemondok személyi és egyes osztály-érdekekről, s amikor csak erős kormánnyal áll szóba az antant, össze kellfogni". Azzal is magyarázta az Egységes Párt létrehozását, hogy „ha egy párt nőni akar, akkor a meglévő pártokból kell embereket elhódítania. (Úgy van!)” Tehát „én nem taszítom ki a jelentkezőket”. Vizsgálandó állítása volt, hogy „azok akarják elsüllyeszteni pártunkat, akik különböző frakciókra bomlasztják.(Ügy van! Le velük!) Ellenzéki oldalon lenni könnyű, de kormányozni nehéz!(Ügy van!)” О az országot akarja megmenteni - mondta -, ezért ment bele a Kisgazdapárt kibővítésébe. Végül nagyatádi Szabó a földreform végrehajtásának nehézségeiről beszélt, az adókról, a kisiparosokról, és ajánlotta jelöltnek Neubauert.12 11 Világ, 1922. május. 17. 5. 12 Dél-Magyarország, 1922. május 16. 1. 180