Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

ipar, sem pedig a mezőgazdaság nem volt kellőképpen felkészülve. A világhábo­rú éveiben a nagybirtok-üzemeknek és a paraszti kisüzemeknek egyaránt igazod­niuk kellett a megváltozott körülményekhez. Az egyre fokozódó munkaerőhiány, az igaerő csökkenése, a szállítási nehézségek, a fokozódó infláció, a mezőgazda­ságot sújtó rendkívüli intézkedések és a hadigazdálkodás, a tervszerű termelés feltételeit tovább már nem tudták biztosítani, így az iparban és a mezőgazdaság­ban is anarchisztikus jelenségek mutatkoztak. A nagybirtok-üzemek és a paraszti kisüzemek egyaránt rákényszerültek arra, hogy a megváltozott viszonyokhoz alkal­mazkodjanak. A munka- és tőkeigényes ipari növények termesztése helyett a ke­vésbé munkaigényes, de a piaci árakhoz jobban igazodó termékek előállítására törekedtek. A korszerű gazdálkodást tehát, a napi politikai érdekek és a hadi- gazdálkodást szolgáló kormányhatározatok eleve lehetetlenné tették, így a me­zőgazdaság fejlesztése nemcsak hogy megtorpant, de jelentősen vissza is esett, miközben az extenzív források is kimerültek, mivel a legjobb munkaerők százez­reit vonták ki a termelésből, a különböző hadszínterekre küldve őket. Somogy me­gye alispánja már az 1915. augusztus 2-i évnegyedes közgyűlésen felhívta a je­lenlevők figyelmét a munkaerőhiány egyre növekvő veszélyeire, hangoztatva, hogy a háború első évében 11 460 mezőgazdasági munkást és 4928 cselédet vonultat­tak be katonának, de a jövőben — várhatóan - ez a létszám még majd növek­szik.231 A kérdés tehát az, hogy a cukorrépa termesztésével foglalkozó nagybirtok-üze­mek, és a cukorgyárak a megváltozott körülményekre miként reagáltak és milyen intézkedéseket tettek érdekeik védelmében? Mindenekelőtt látnunk kell, hogy a cukorrépa-termelők és a cukorgyárak érdekei sok tekintetben eltérőek voltak, így érthető, hogy a megváltozott körülményekre különféleképpen reagáltak. A ter­melők többsége a többéves szerződések azonnali felbontását kívánta, míg a cu­korgyárak — érthetően - saját érdekeiket figyelembe véve, a jogi formulákhoz to­vábbra is ragaszkodva, a szerződések maradéktalan teljesítését követelték. A cu­korrépa-termesztés nehézségei azonban lényegesen nagyobbak voltak annál, hogy a termelők a szerződések felbontását etikátlannak tekintették volna, ugyanakkor tudatában voltak annak is, hogy a cukorgyárak még bírósági úton sem kénysze­ríthetik őket a cukorrépa termesztésére. 1915. január 1-től kormányrendelet en­gedélyezte - a termelőknek - a korábban kötött szerződések felbontását, így az évben a cukorrépa termelése 54%-kal visszaesett.232 A kaposvári cukorgyár körzetében is hasonló tendencia érvényesült, jóllehet a répaterület csökkenése az országos átlagnál kevesebb volt, a 31,9%-os vissza­esés azonban szintén jelentősnek mondható. A kaposvári gyár kétségkívül ked­vezőbb helyzetben volt, mint a cukorgyárak többsége, ugyanis a MIR bérura­dalma, mint répatermelő bázisgazdaság a szükséges cukorrépa jelentős részét továbbra is tudta biztosítani. A gond azonban itt sem volt kisebb, mint a többi cukorgyárnál. A gyár vezetői 1915. december 18-án joggal panaszkodtak az igazgatóságnak, hogy ,,ha valaki nem akar cukorrépát termelni, erre kényszerí­teni nem áll módunkban, legfeljebb kellemetlenségeket okozhatunk neki, azon­ban nekünk ebből hasznunk nincs.233 A cukorgyárnak tehát nem voltak olyan eszközei, amelyekkel pressziót gyako­rolhatott volna a termelőkre a cukorrépa termesztése érdekében. A szerződések­ben ugyan előírták, hogy a répamagot hogyan kell elvetni, a répát megmunkál­ni, szállítani stb., de ezek ellenőrzése még a békeévekben is nehéz volt, a ter­melők általában megtalálták a kibúvókat, tetemes károkat okozva a cukorgyá­raknak. 98

Next

/
Thumbnails
Contents