Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
A MIR béruradalom lehetőségei is korlátozottak voltak, mivel a gazdasági vasút építésének a munkálatai még nem fejeződtek be, így itt is komoly szállítási gondok mutatkoztak. Éppen ezért a béruradalom vezetősége az egyes kerületeket behálózó gazdasági vasutakat mielőbb össze kívánta kötni a kaposvári cukorgyárral. A MIR igazgatósága 1 250 000 korona költséggel 70 km gazdasági vasutat kívánt kiépíteni, mivel várható volt, hogy a háború elhúzódásával a béruradalomra hárul egyre inkább a cukorrépa-termesztés jelentős része. A vasútépítés mielőbbi elkezdését indokolta az is, hogy a háború következtében az igavonó állatok száma megcsappant, a béruradalom terményeinek, így a cukorrépának a beszállítása is bizonytalanná vált. E munkálatok tervezetét már 1915-ben elkészíttették Vógel József soproni mérnökkel, de csak 1917-ben, az olcsó hadifogoly munkásokkal tudták a vasutat kiépíteni. Természetesen e vállalkozás korántsem jelentette azt, hogy a részvénytársaság a cukorrépa-termesztés teljes kockázatát a bérletre kívánta volna hárítani.",l Ezt a lehetőséget az igazgatóság még ideiglenesen sem kívánta elfogadni, csupán a részesedését akarták a kényszerhelyzetnek megfelelően növelni. Általánosságban azt az elvet vallották, hogy a cukorgyárnak munkásszerzéssel, kölcsönökkel, bérszántásokkal és egyéb kedvezményekkel kell a termelőket ösztönözni a cukorrépa intenzívebb termesztésére. Az 1915. évi tapasztalatok alapján a gyár vezetősége jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a következő évekre is biztosítsa a cukorrépa-szükségletét. Természetesen — az adott helyzetben - ennek egyedüli módja csak az egyezkedés és a cukorgyár részéről tett engedmények kiszélesítése lehetett. Azoknál a termelőknél, akik 1915-ben - indokolva, vagy indokolatlanul - kisebb területen termeltek répát, mint amelyre a szerződések alapján kötelezve voltak, arra törekedtek, hogy a következő évben annak a területnek legalább 60%-át pótolják, megfelelő premizálás ellenében. Kladnigg igazgató a szokatlan helyzethez rugalmasan alkalmazkodva azt az elvet vallotta, hogy „rendkívüli időkben rendkívüli eszközökkel kell dolgozni”.235 Mindenekelőtt a cukorrépa alapárát kívánta felemeltetni úgy, hogy magasabb árakat ajánlhassanak fel, mint a többi cukorgyárak. Ugyanakkor a répatermelési felügyelők az igazgató személyes részvételével járták az uradalmakat mindent elkövetve annak érdekében, hogy csak minimális területi veszteség legyen. Főleg az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező cukorrépa-termesztő bázisgazdaságok megnyerésére törekedtek. Bár a gyár vezetősége jelentős erőfeszítéseket tett a szerződések érdekében, átmeneti megoldásként mégis azt javasolta, hogy a béruradalom azon kerületeiben, amelyekben viszonylag kisebb területen, vagy egyáltalán nem termesztettek cukorrépát, ott kell a cukorrépa-termesztést bővíteni. így többek között a cseberki és a lapai kerületeket vették számba, ahol a homokos talaj és a rossz útviszonyok miatt az utóbbi években egyre kevesebb cukorrépát termesztettek. A hordozható gazdasági vasutak — ideiglenes — kiépítésével, valamint a béruradalom öt gőzekéjének fokozottabb igénybevételével e területeken könnyebben megoldhatták a répa termesztését, mint más termelőknél, akiknek a többsége — gőzeke hiányában — a talajelőkészítésnél nagyobb nehézségekkel küzdött.236 A béruradalom ugyanis gőzekeszántást csak korlátozott mértékben vállalhatott, mivel egy garnitúra évi kapacitása csupán 2000 kát. hold volt, így saját szükségletét tudta elsősorban kielégíteni. A Cukorgyárosok Országos Egyesülete az OMGE-val megállapodott abban, hogy a cukorrépa termesztése érdekében együttműködve fejtenek ki propagandát. Az 99
