Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
kaigényes cukorrépa termesztéséhez szükséges munkaerővel nem rendelkeztek. A nagybirtok-üzemek részéről jelentkező munkaerőigényt a rendelkezésre álló helyi munkaerő-forrásokból nem lehetett kielégíteni, ezért munkaerő-importtal próbálták ellensúlyozni a nehézségeket. Somogy megyében az eddigi gyakorlat és a szokások alapján az 1-2 hold földdel rendelkező falusi „nincstelenek” távolabbi vidékeken munkát nem vállaltak. így a munkaerő-kereslet és a -kínálat közötti aránytalanság a nagybirtok-üzemeket különbözőképpen érintette. Azt, hogy általában komoly gondot jelentett, azzal is igazolhatjuk, hogy a cukorgyár körzetében a cukorrépa-termesztő bázisgazdaságok nem egy esetben legjobb szakembereiket küldték a MIR béruradalmába a cukorrépa-művelés, ,,de különösen a vidéki munkások viszonyainak tanulmányozása végett . . .”u<l A kistermelő paraszti gazdaságok zömét e probléma nem érintette, munkaerő szempontjából ,,önellátók” voltak, de a módosabb parasztgazdák bízva a cukorrépa jövedelmezőségében nem egy esetben lehetőségeiket túllépve 3-4 kát. holdon is cukorrépát termesztettek. Fekete Imre benceerdői nagytermelő a munkásviszonyokra panaszkodva az alábbiakat írta: ,, . . . répaegyelési költségem az idén a Dombóvár vidéki gazdák napszámosokkal folytatott versenye folytán sokkal nagyobb”. 121 Miként azt a fentiekben már említettük, a nagybirtok-üzemek adottságai és lehetőségei a munkaerő szempontjából is különbözőek voltak. Brázay Kálmán pellérdi nagytermelő szerint a Pécs környéki uradalmakban a munkaerő biztosítása évről évre nehezebb volt. A pécsi szőlők felújítása, a vasúti állomások építése ,,oly sok munkaerőt vitt el környékünkről, hogy gazdaságunk számára Bácskából kellett hozatnunk munkásokat”.122 A jövőt még pesszimistábban ítélte meg, mivel a pécsi vasúti állomások építése az egész vidék munkaerejét igénybe veszi majd, így „környékünkből a mezőgazdaság számára mi sem marad”.123 A távoli vidékekről importált szakmányos munkások tömeges fogadására és elhelyezésére a ncgybirtok-üzemek még nem voltak kellőképpen felkészülve. Az elhelyezés és az élelmezésből adódó gondokat pedig jó néhány nagybirtok-üzem nem is kívánta magára vállalni. Nem véletlenül írta az egyik nagytermelő 1897- ben, hogy „a munkások százait megfékezni, nekik parancsolni, őket mégis megszerezni sok fáradtságot és rendkívüli gondot okoz”.121 A Tolna megyei nagytermelők szerint a legnagyobb gondot ,, . . . a szocialista tanoktól félrevezetett községek szolgáltatják”.12’ Ezzel egyidőben a Kaposvár környéki uradalmak - a Somogy című napilap cikkei szerint — is hasonló nehézségekkel küzdöttek, mivel „minden kézerőt a nagy répatermelés és a cukorgyár veszi igénybe, nemcsak a sok napszámos, de még a favágók is beálltak a cukorgyári munkára . . .”.121’ így a napszámbérek Kaposvárott és a falvakban egyaránt emelkedtek, ennek ellenére az uradalmaknak nem egy esetben csak a gyengébb munkaerő jutott. Kladnigg igazgató a nagytermelőknek több ízben javasolta, hogy a MIR kaposvári béruradalmának pc dójára Trencsén, Vas és Nyitra megyei munkásokat szerződtessenek. Azzai érvelt, hogy ezek a munkások nemcsak olcsóbbak, de cukorrépa-termesztő hagyományokkal rendelkező vidékekről érkezve, nagyobb termelési tapasztalatokkal is rendelkeznek. A munkaerőhiány kiváltképp akkor súlyosbodott, amikor a szélsőséges időjárás következtében a cukorrépa művelését a cséplési munkálatokkal és a kukorica kapálásával egyidejűleg kellett elvégezni. A cukorrépa művelése minőségi munkaerőt igényelt, a répa egyelését és szállítását csak a legjobb fizikumú munkásokkal lehetett végeztetni, a termelők a cukorgyárnak gyakran panaszkodtak, hogy „oly kemény a föld, hogy a gyengébb munkás bele sem tudja a villát a földbe nyomni”.12' Az uradalmak a környező falvakban nem egyszer hiába „doboltatták” és 73
