Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
hogy a kistermelők a melléktermékekben és a különböző kedvezményekben nem részesülve, mindenkor a répa árát tekintették az egyezség alapjának. A takarmányszűk években viszont még ennél is fontosabbnak tartották a szeletjárandóságot, amelyet a cukorgyár ez ideig csak a nagytermelőknek biztosított. A gyár felismerte, hogy a szeletjárandósággal ösztönözni lehetne a kistermelőket a cukorrépa termesztésére. 1907-ben a nagy takarmányszükség miatt a kistermelők már egyre jobban követelték a maguk számára a répaszelet járandóságot. Az igazgatóság teljesítette is a kéréseiket arra hivatkozva, hogy ,,egy ezelőtti takarmányszűk évben, mert nem akartunk nekik szeletet juttatni, már a minisztériumhoz készültek panaszt tenni”.102 A gyárigazgató jogosnak érezte a kistermelők követelését és 1908-ban már sürgette a MIR igazgatóságát mindezek figyelembevételére. A kistermelők évekig termeltek répát anélkül, hogy szeletet kaptak volna, ,,csal< méltányos, ha egyik-másik szeletet kér ezen kívánságát teljesíteni”103 — írta az igazgató. A szerződtetéseket azonban az is megnehezítette, hogy a kistermelők még emlékeztek azokra a visszásságokra, amelyek a répa átvételekor történtek. Az egyéni vélt, vagy jogos sérelmekből adódó cukorgyárellenes hangulatot fel kellett szá- molniok és a bizalom légkörét kellett ismételten megteremteni. Éppen ezért a cukorgyár örömmel fogadta a Baranya megyei Gazdasági Egyesület 1907-ben tett ajánlatát, hogy ha a cukorgyár az egyesület közbenjárását a kistermelők cukorrépa-átadásánál felmerülő esetleges kifogások elbírálására elfogadja, az esetben hajlandó a kistermelők újbóli szerződtetéséhez segítséget nyújtani.104 A cukorgyár a fenti ajánlatot készségesen elfogadta és beleegyezett abba, hogy a répa átadásánál adódó ellentétek esetében a vitát eldöntő illetékes szerv a Gazdasági Egyesület legyen. Mindezek az intézkedések azonban nem voltak elég hatásosak a kistermelők tömegeinek a meggyőzésére. Ezekben az években csupán Somogy és Tolna megye néhány községében termesztettek cukorrépát, a parasztgazdaságok száma néhány tucatnál alig volt több. A cukorrépa termesztésében a parasztgazdaságoknak a fokozottabb részvétele csak az 1910-es évektől vette kezdetét, amely nyilvánvalóan összefüggött a cukorrépaárak ugrásszerű emelkedésével. A parasztgazdaságok azonban csak azokon a területeken tudtak bekapcsolódni a cukorrépa termesztésébe, ahol az útviszonyok, illetőleg a szállítási lehetőségek megfelelőek voltak. Nem véletlen, hogy a cukorrépát folyamatosan termelő bázisközségek Csorna, Mosdós, Nagyberki, Döb- rököz, a Kaposvár-Dombóvár—Budapest főközlekedési vasútvonal mentén helyezkedtek el. A répatermelési felügyelők úti jelentései azonban nem mindenhol voltak derűlátóak. Ifjú Dierer Henrik Pata községben - ahol a megelőző években már termesztettek cukorrépát - senkit sem tudott szerződtetni, mivel a kistermelők ,,a napszámhiánytól és a rossz utaktól félnek”.105 Hasonló tapasztalatokra tett szert Somogy megye számos községében, így Gálosfán és Bőszénfán is, ahol szintén arra hivatkoztak, hogy ,,a napszám már tavasszal 2 korona szokott lenni, de még ezért az árért sem kapnak elegendő napszámost”.106 A kistermelők Mosdós községben hasonlóképpen a munkáshiányra hivatkoztak mondván, hogy ,,a munkások nagyrésze Ercsiben van a vasút építésénél és nincs remény, hogy onnan hamarosan visszakerüljenek”.10' A parasztgazdaságoknak tehát csak a magas cukorrépaáraknál volt rentábilis a cukorrépa termesztése, éppen ezért a cukoripar konjunktúráinak az éveiben még béreltek is e célra földeket. A bácskai parasztgazdaságok cukorrépa-termesztése külön figyelmet érdemel, jóllehet a kaposvári cukorgyárral csak két évig voltak szerződéses viszonyban. A 65