Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

VII. Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár (1945-1948)

Á termelőkkel szemben támasztott követelmények és igények is egyre szigorúbbak lettek. 1948-ban a cukorgyáraknak már nem volt érdekük a répaterület növelése, mivel az ország cukorellátását biztosították, a cukorexport növelésére pedig nem volt további lehetőség, így inkább fékezni kellett a termelési kedvet, mintsem ösztönözni. 1948-ban elsősorban azokat a termelőket szerződtették, akik az előző évben is termesztettek cukorrépát. A cukorgyárak azonban az eddigi kát. holdan- kénti 11 kg répamagot 8 kg-ra csökkentették, ami nem csupán a vetőmag hiányából adódott, hanem a répatermesztés tervszerű csökkentését kívánták ezzel is elérni. Ugyancsak a feltételek között szerepelt, hogy az új termelőknél a szerződtetett cukorrépa területe 6 km-nél nem lehetett messzebb az átvételi állomástól. Maximálták a répaterület nagyságát is, amely az 5 kát. holdat nem haladhatta meg, ez azonban az állami gazdaságokra nem vonatkozott. A szerződési feltételek szigorításában szerepet játszott, hogy még 1948 tavaszán is azt tapasztalták a répafelügyelők, hogy a termesztés technológiája nem kielégítő. Sem az újgazdák, sem pedig a régi kistermelők nem akarták igénybe venni a rovarkárok elleni védekezőszereket és a legtöbb esetben akkor kérték azokat, amikor már nem lehetett hatásosan alkalmazni. Kaposvár környékén a MIR béruradalom cselédeiből kikerült újgazdák és általában az uradalmak hajdan volt cselédei azonban mindenütt igénybe vették a permetező- és porzószereket és árkok ásásával, a répabogár összeszedésével védekeztek a kártevők ellen.

Az 1948. évi cukorrépa-szerződésnek azonban még voltak reális engedményei, többek között felhívta a cukorgyárak figyelmét arra, hogy vegyék tekintetbe a helyi viszonyokat, előnyben kell részesíteni — a szigorítások mellett is — az újonnan földhöz jutottakat, a hadifogságból hazatérteket, a Csehszlovákiából kitelepítette- ket és mindazokat, akiknek a cukorgyár végezte, vagy pedig végeztette el az őszi mélyszántási munkát, vagy ilyen célra hitelt nyújtott. A demokratizálódással együttjáró humanizálódás azonban később fokozatosan háttérbe szorult, mivel az egyéni, a csoport- és az osztályérdekek között keletkezett ellentmondásokat az adott történelmi időszakban nem lehetett megoldani.

A szerződtetések tekintetében egy új koncepció kezdett formálódni, amely a népi demokratikus viszonyok között fokozatosan izmosodó állami gazdaságokban, vagyis a mezőgazdasági nagyüzemekben látta a cukorgyárak jövendő bázisgazdaságait.

4. A cukorrépa-termesztés főbb adatai a kaposvári cukorgyár körzetében

A felszabadulást követő években a kaposvári gyár rayonjához tartozott Somogy és Baranya megye egész területe, Tolna megye - néhány község kivételével - és Bács-Bodrog megyében a „bajai háromszög”, amely azonban 1946-ban már fele részben a Csongrád megyei Cukorgyár, egy évvel később pedig a Szolnoki Cukorgyár Rt. érdekeltségéhez tartozott. A szerződtetési nehézségek miatt a gyárak természetesen igyekeztek kibúvókat találni és a régi beidegződések szerint, ha az érdekeik úgy kívánták, gátlástalanul megszegték a répaegyezményeket. A kaposvári cukorgyár igazgatója 1947 májusában felháborodottan írta a központnak, hogy a hatvani cukorgyár „Szabadhidvég községtől a Balatonig, Ercsi pedig Szekszárd környékén kötött szerződéseket”,847 pedig ezek a területek a kaposvári gyár körzetéhez tartoztak. A gyárak közötti konfliktusok és a kisebb szabálytalanságok napi356