Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
A megállapodás értelmében az elkövetkezendő években egymás körzeteit tiszteletben kell majd tartaniok. A két délvidéki gyár egyben kötelezettséget vállalt, hegy együttesen 12 000 q cukorrépát szállítanak a kaposvári gyár részére. A kaposvári és a baranyavári cukorgyárak közötti vitás kérdéseket is rendezték, a bácskai és a baranyai területeket egymás között megosztották. Kaposvár átadta a Bátaszék, Szentlőrinc, Drávasztára vasúti vonal mentén levő községeket, valamint e vasútvonaltól délkeletre a Dunáig, az összes Baranya megyei területeket, néhány község kivételével. Bácskában Baranyavár megkapta a Béreg, Zom- ber, Szond, Jódság vasúti vonalat érintő községek répáit is. Baranyavár viszont átadta Kaposvárnak a Szabadka—Babapuszta, Szabadka—Nagytény, Csantavér vasúti vonalon szállított répát, így tágulván ki 1942-ben a kaposvári cukorgyár körzete a bácskai területek megszerzése által. 5. A cukorrépa termesztése a kaposvári cukorgyár körzetében a) Szerződések A kaposvári cukorgyár körzete a 30-as években lényegében nem változott. A gyár az engedélyezett répakontingensét a somogyi, a tolnai és a baranyai uradalmakból biztosítani tudta. Távolabbi vidékekről nem kellett répát szállítania, így a bácskai területek is elvesztették korábbi jelentőségüket, az onnan szerződtetett répa és a szerződések száma is minimálisra zsugorodott. A MIR igazgatósága az 1930. évi cukorrépa-szerződésében a termelők részére az eddigieknél még szigorúbb feltételeket szabott. Nyilván ezzel is ellensúlyozni kívánta a válság várható terheit. A szerződésben helyenként valóban irreális feltételeket állított, amely ellen még a gyár vezetői is tiltakoztak, rámutatva, „hogy túlságosan egyoldalúan csak a cukorgyár jogait tárgyalja és olyan szigorú pontokat tartalmaz, amelyeket a reálisan gondolkodó termelő nem igen fogad el”/*95 Az események azonban a MIR igazgatóságának az óvatos, preventív intézkedéseit igazolták. A brüsszeli egyezményben — éppen a cukoripar válságának a hatására — szabályozták a cukorexportáló országok kiviteli kvótáját, így Magyarország 84 100 tonna cukrot szállíthatott csupán külföldre/*98 Nyilván ehhez kellett módosítani a cukorrépa termesztését is, meghatározva az egyes gyárak kontingensét és a termelők által termeszthető répa mennyiségét. E kérdést az 1931. évi XIX. te. szabályozta, amelyet egy évvel később léptettek hatályba. A rendelet alapján a cukorrépa vetésterülete országosan az előző évinek csupán 58%-a volt, de ezzel párhuzamosan természetesen csökkent az átvett répa mennyisége is, amely 69,6%-ra redukálódott/'97 A belföldi cukorfogyasztás csökkenése 1938-ig tartott, s csak ettől kezdődően figyelhető a növekedés, amelynek üteme azonban korántsem volt eléggé dinamikus. A cukorgyárakat érthetően érzékenyen érintette a cukorkontingens megállapítása, mivel vonzáskörzeteikben a répaterületeket csökkenteniük kellett, miközben a gyárak a kapacitásaikat nem tudták kellőképpen kihasználni. Az igazgatóság pesszimista hangulatát jól érzékelhetjük egyik 1931. február 13-án írt leveléből, amelyben felhívta a kaposvári cukorgyár vezetőinek a figyelmét arra, hogy további értesítésig sem répamagot, sem pedig chlorbáriumot a termelőknek nem adhatnak, mivel — mint írták — egyelőre „még az sincs eldöntve, hogy a gyár egyáltalán üzemel-e?"498 A gyárak között létrejött megállapodás ér218
