Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
Cukorgyári répaúsztató Az egyezmény értelmében, egyetlen gyár sem fizethetett többet a termelőinek, mint amelyet abban az évben részükre megállapítottak. 1931-ben új kartellmeg- állapodás lépett életbe — a nemzetközi cukorárak jelentős csökkenése következtében —, amely ,,Chadbourne-i egyezmény" néven vált ismeretessé az európai cukoripar történetében. A cukoripar stagnálása az exportáló államokat arra késztette, hogy termelésüket és szükségképpen kivitelüket is csökkentsék. Magyarország is az exportáló országok közé tartozott, így az egyezményhez való csatlakozása törvényszerű volt. Új kormányrendelkezésekkel csökkentették a répatermelést, megállapítván, hogy csupán azok a termelők termelhetnek cukorrépát, akik már az előző évben — 1930-ban — is szerződést kötöttek valamelyik gyárral. A szerződéseket olyképpen is módosították, hogy ettől kezdődően nem kát. holdakban, hanem súlymennyiségre állapították meg, hogy a termelők évenként mennyit termelhetnek. Természetesen ezzel a termelők kerültek hátrányos helyzetbe, mivel nekik kellett vállalniuk a kockázatot. Ilyen feltételek mellett - rövidesen - sikerült a répatermelést a szükséges szintre csökkenteni. A gyárak által előállított cukor mennyisége, annak hazai és külföldi árusítása, mindenkor függvénye volt a répaszerződési feltételeknek, és a nemzetközi cukoregyezményeknek. A Trianont követő időkben az egyes cukorgyárak csak abban az arányban vehettek részt a cukorfogyasztás ellátásában, amilyen arányban részt vettek a cukorgyárak által megtermelt összcukor mennyiségéből. A cukorgyárak kontingensei lényegében évenként változtak. Az új kartellmegál- lapodás e tekintetben is módosításokat léptetett életbe, a megelőző 6 év átlaga 214
