Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig

A nyiresi — homokos talajú — kerületben 21,23 kát. hold szántóra, a kötöttebb talajú Kapcsfüreden is csak 21,39 kát. hold szántóra jutott egy kettes fogat. A legnehezebben művelhető bogáti kerületben pedig még rosszabb volt az arány, mivel ott csak 23,42 kát. holdra jutott egy kettes fogat. Márpedig az közismert, hogy a homokos talaj sokkal kevesebb fogatot igényelt, mivel a kötött talajt a szárazság megkeményítette, az esőzések pedig járhatatlanokká tették. A fogatok minőségi elosztása sem volt megfelelő, ugyanis a nyiresi igásállomány éppoly nehéz és hidegvérű lovakból állott, mint amilyenek a többi, kötöttebb talajú gazdasági kerületben voltak. A hidegvérű - nehezebb súlyú - lovak homokos talajon való alkalmazása többek között azért sem volt gazdaságos, mivel azoknak ott nagyobb energiát kellett kifejteniük. Az abrak elosztásánál sem vették figyelembe a lovak energiaszükségletét, az egységes abrakadag következtében a lovak túltápláltak voltak, így itt is költségtöbblet jelentkezett.

Az üzemstatisztikai adatok szerint egy fogatos konvenciósra Galamboson 28,56 kát. hold, Toponáron 34,4 kát. hold, Bogáton pedig 31,25 kát. hold jutott. Az aránytalanság itt is szembetűnő, de az még inkább kitűnik, ha megvizsgáljuk, hogy egy ,,parancsolóra”, vagyis a fogatos munkát nem végző konvenciósra - gazdasági csőszök, hajdú, iparosok, tisztikocsis, mindenes, éjjeliőr stb. - hány kát. hold jutott. Galamboson 118, Toponáron 51,51, Bogáton 91,87, Kaposfüreden 81,05, Nyiresen pedig 61,43 kát. hold jutott egy improdiktív konvenciósra.

Az 1920-as években - eltekintve az aszaló-répási kerülettől - komolyabb fajta összehasonlító kísérleteket még nem végeztek, pedig azok különösebb költségkiadást nem is jelentettek volna. így fordulhatott elő, hogy éveken keresztül „kevert” búzát vetettek, amely hat különféle búzafajtából állott. Ennek természetesen negatív következményei is voltak, többek között a pergési veszteség igen magas volt az egyes fajták különböző beérése miatt. De az aratás időpontját sem lehetett ez esetben pontosan meghatározni.

A búzatáblákban nagy pusztításokat végzett éveken keresztül a torzsgomba is, a pácolószerekkel való védekezés pedig hatástalannak bizonyult, mégsem kísérleteztek olyan búzafajtákkal, amelyek e betegséggel szemben nagyobb ellenállást tanúsítanak. A talaj- és a klimatikus viszonyoknak megfelelő búzafajta — Eszenyi szerint - kiválasztása legalább 10 százalékkal növelhette volna a kát. holdankénti átlagtermést.

Természetesen más növényi kultúráknál sem volt jobb a helyzet, a különböző tengeri fajtákat pl. kísérletekkel kellőképpen nem tanulmányozták. De a vetőmagvak és gumók felújítására sem fordítottak kellő figyelmet. A burgonyának vetés előtt nem vizsgálták meg a keményítőtartalmát.

A vetésforgó és az elővetemények tekintetében is több kifogásolnivalót említhetünk. A cukorrépánál gyakran használták előveteményként a lucernát, ami több szempontból is kifogásolható volt. Közismert, hogy a lucernabarkó a répát is pusztítja, így a lucerna után vetett répatáblákon mindig nagyobb volt a károsodás, amely a terméseredmények rovására ment. Ugyanakkor a lucerna nehezen rothadó gyökerei a fogatos művelést is megnehezítették és így a cukorrépa több kézi munkaerőt igényelt. A vetésforgóban a cukorrépa előveteményeként a lóherét is használták, amely ilyen károsodást ugyan nem okozott, de mégis kifogásolható, mivel az köztudottan a búzának volt a legjobb előveteménye.

A cukorrépa termesztése szakszerűen történt, de kifogásolható volt, hogy a forgónál a sorokat kézzel, zsinór mellett vetették, amely a költségkiadást növelte. Ugyancsak megemlítendő, hogy a cukorrépát minden gazdasági kerületben egy203