Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
6. A répa ára A cukorrépa-termesztés jövedelmezőségét - miként az előbbiekben is láthattuk - mindenkor meghatározta a répa alapára. Az egyéb kedvezményes juttatások, így a cukorár-felülfizetés a prágai, illetőleg a londoni cukor árfolyamának megfelelően, amelyhez a termelő ugyan később jutott, de e juttatás mindig biztos pénzforrást jelentett számára, noha esetenként többre számítva, csalódva vette tudomásul a nemzetközi cukorárfolyam ingadozását. A tőkeszegényebb nagybirtoküzemek általában a garantált cukorár-felülfizetéshez ragaszkodtak. A melléktermékek, a melasz, a nyers és a szárított szelet továbbra is olyan csaléteknek számított, amellyel a gyár ellensúlyozhatta a relatíve alacsonyabban megállapított répa alapárát. Természetesen mind az alapár, mind pedig a vele összefonódó egyéb juttatások és kedvezmények, szoros korrelációban voltak a cukoripar mindenkori helyzetével, konjunktúráival és dekonjunktúráival egyaránt. A cukoripar válságperiódusaiban a gyárak pénzügyi szakemberei — elsősorban a gyár érdekeit vették figyelembe, de a répatermelők érdekeit sem hagyhatták figyelmen kívül - mérlegelték az engedményeket és a szigorításokat, így érthetően az alapárat és az egyéb juttatásokat különválasztva kellett kezelniük. Az első világháborút megelőző évtizedben a répa alapára 1910-ig felfelé ívelő tendenciát mutatott. Ettől kezdődően a belső értékesítési nehézségek, valamint a tengerentúli nádcukortermelő országok fokozottabb európai exportja következtében a cukor ára visszaesett.381 A cukoripar dekonjunktúrája az állami szubvenciók ellenére az első világháborút követően még inkább elmélyült. E folyamat elemzésénél mindenekelőtt a répa alapárának és egyéb juttatásoknak az alakulását, valamint a termelőknek az ezzel összefüggő észrevételeit és követeléseit ismertetjük. A háború első éveiben egészen 1916-ig a répa alapára nem változott, de — a körülményeket figyelembe véve — a termelők háborús pótlékban részesültek. 1915- ben háborús pótlékként minden beszállított métermázsa cukorrépa után 20 fillért kaptak a termelők, a mellékterméknél pedig 50% friss szeletet, vagy pedig 4% szárított szeletet. Az utóbbit azonban csak 1918-ig tuták előállítani, a munkaerő- hiány és egyéb nehézségek következtében, a későbbiekben a termelőknek a szá- rítottszelet-igényükről le kellett mondaniok. Az 1915. évi cukorrépa-termesztés országos visszaesése pénzügyi szabályozást igényelt, a háborús pótlékot 1,50 koronára emelték fel - így a cukorár-felülfizetést az alapárral kombinálva — 100 kg répa után, a kaposvári cukorgyár 4,45 koronát fizetett. 1917-ben az előző évi 3839/1916. ME sz. rendelet alapján két koronával emelték a háborús juttatást, így annak összege 3,50 koronát tett ki. Azok a répatermelők pedig, akik 1917-ben legalább akkora területen termeltek répát, mint a megelőző évben, még utólagosan minden mázsa cukorrépa után 1 korona juttatást kaptak.382 1917-ben a cukorgyárnak a cukorrépa mázsánként 6,50 koronába került, azoknak pedig, akik a rendelet szerint termeltek, 8 koronán felül is fizettek. Kladnigg szerint a répa a háború előtti árak háromszorosára emelkedett, a napszám azonban még a dupláját sem érte el, így a háborús pótlék kedvezményét csak a gazda élvezi.383 Megállapítása valóban nagyon sok igazságot tartalmazott, főleg ha az akkor még rendelkezésre álló olcsó hadifogoly munkások foglalkoztatását is figyelembe vesszük. Persze ez korántsem jelentette azt, hogy a termelők elégedettek lettek volna, mivel a jövedelem növekedésével a termelésben mutatkozó nehézségek hatványozottabban érződtek. Ugyancsak bonyolította a helyzetet, hogy a különböző gyárak eltérő juttatásokban részesítették a terme143
