Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
bérlő, az elégedetlen répatermelők egyik „vezéregyénisége” mozgalmat indított a régión belül, egy újabb cukorgyár létesítésére. E cél érdekében 1928 januárjában Dombóváron gazdagyűlést tartottak, amelyen képviseltette magát a Tiszántúli, a Duna-Tisza közi, az Alsó-Dunántúli, az Országos Mezőgazdasági Kamara és az Alsó-Dunántúli Cukorrépatermelők Egyesülete is, valamint Somogy, Tolna és Baranya megyék cukorrépa-termesztői közül is szép számmal megjelentek.388 Kovács Gyula a gazdagyűlésen bejelentette, hogy az eredeti elképzelés — amely szerint egy amerikai bankérdekeltség tőkéjével Dombóváron cukorgyárat létesítettek volna - meghiúsult. Ezért újabban osztrák pénzcsoporttal tárgyaltak egy Dombóváron létesítendő kisebb kapacitású - mintegy 20 vagonos — cukorgyár felépítése érdekében. A regionális kereteket már túllépő gazdagyűlésen rendkívül radikális határozatokat hoztak. így többek között megállapodtak abban, hogy a répatermelőkkel nyilatkozatot íratnak alá, akik kötelezik magukat arra, hogy 1928-ban a COSZ által megállapított feltételek mellett hajlandók csak szerződni. Azok a termelők pedig, akik már több évre szerződtek, — szerződésük lejártával - kötelezik magukat majd a Répatermelők Szövetsége által elfogadott feltételek aláírására. Általánosságban kifogásolták a répa alacsony árát, hangoztatva, hogy a cukor mind a bel-, mind pedig a külföldi forgalomban jelentős hasznot hozott a cukoripar részvényesei számára. Ugyanis a cukorgyárak 1926/27-ben csak 2,43 pengőt fizettek a répa mázsájáért, de a cukrot drágábban értékesítették, mint 1924/25- ben, amikor 9200 vagon exportcukornál - a koronát átszámítva pengőbe — 40 pengős átlagárat értek el. A belföldön forgalmazott 7500 vagon cukornál pedig 64 pengőt, amely együttesen 51 pengős átlagárnak felelt meg. Ezzel szemben 1926/27-ben exportáltak 6400 vagon cukrot, kaptak érte 30 pengős átlagárat, míg belföldön az eladott 9200 vagon cukornál 73 pengőt kaptak, amely együttesen 58 pengős árnak felelt meg, tehát nagyobb volt a cukorgyárak jövedelme, mint az előző években.389 A cukoripar helyzetét a résztvevők kétségkívül leegyszerűsítve és egyoldalúan értékelték, mivel számításon kívül hagyták azt a tényt, hogy időközben a cukor előállításának a költségei is megnövekedtek, ezt fogalmazta meg a kaposvári gyár igazgatója is, aki az 1926/27. évi üzemi jelentésében a répaszerződtetések nehézségeit az alábbiakban foglalta össze. „A répaárak nem bírtak lépést tartani a munkabérekkel",399 amíg a háború előtt egy répamunkás naponta 1,30-1,40 aranykoronába került, addig a mai napszámok már 2,10-2,20 aranykoronába kerülnek. A répa jövedelmezőségét pedig tetemesen csökkentette az a körülmény is, hogy évek óta - az infláció tüneteként - a munkások bérüket búzában és egyéb természetbeni juttatásokban kapják, készpénzért nem lehet munkásokat szerződtetni. Több nagytermelőtől szerzett információ alapján egy kataszteri hold répa művelése - 1924-ben 113 q átlagtermést számítva - 2 700 000-2 800 000 koronába került, ezen összegbe azonban beszámították a földbért, az adót, a kézimunkaerőt, a fogatos erőt, továbbá a trágyát és a répa kártevői elleni védekezési szerek árát is. E szerint egy kataszteri hold répa termésénél, beleértve a nyert takarmányt is - répafej, levél és szelet -, a répaárak és a fenti átlagtermés mellett, a répatermelőnek a bruttójövedelemből 62—64%-ot kellett a fenti kiadásokra fordítani és csupán 36—38% állt a rendelkezésére, amelyet ha összehasonlítunk a burgonya és a tengeri jövedelmezőségével, akkor érthetővé válik, hogy a termelők miért idegenkedtek a cukorrépa termesztésétől. Kladnigg a megoldás kulcsát a munkabérek redukálásában látta. Az ipar és a mezőgazdaság ellentmondásainak feloldását nem a kölcsönös érdekek egyeztetésével kívánta elérni. 142
