Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

dúltak elő. A gyár vezetői csupán a tünetet akarták felszámolni, jóllehet a hadifogolytartást kellett volna radikálisan átalakítaniuk. A fegyelem megsértői ellen általában pénzbírságot alkalmaztak, amelynek mértékét a bérjegyzékekből megismerhetjük. így 1916-ban a munkát megtagadó „szimuláns” hadifoglyok béréből 1 koronát vontak le, de hasonlóképpen meg kellett téríteniük a hadifoglyoknak a szökés „költségeit” is. Tekintettel arra, hogy a lopás egyre gyakoribbá válva már aggasztó méreteket öltött, szigorú rendszabályokkal igyekeztek a hadifoglyokat attól elrettenteni. 1918-ban kenyérlopásért és cukorlopásért 6, zsáklopásért pedig 20 korona pénzbírságot kellett fizetni azoknak, akiket tettenértek.351

A szökést tartották az egyik legsúlyosabb vétségnek, nemcsak azért, mert a munkaadók erkölcsi felelősséget vállaltak a hadifoglyokért, hanem a pénzügyi következmények miatt is, mivel a hadifoglyokért a munkaadónak személyenként 30 korona óvadékot kellett az adóhivatalokba befizetni. Kezdetben a szökött hadifoglyokat, ha elfogták - a katonai parancsnokságok közreműködésével -, visszaküldték az illetékes fogolytáborba. Az alispán 1916-ban körlevelében értesítette a főszolgabírókat, hogy a nagy munkáshiányra és a hadifoglyok csekély számára való tekintettel a szökött hadifoglyokat büntetésük letöltésével a munkaadónak ismét vissza kell adni.352 Nyilvánvaló, hogy minden szökött hadifoglyot nem lehetett a fogolytáborba visszatoloncolni, mivel a munkára kiadott hadifoglyok szökései aggasztó méreteket öltöttek, a hiányos felügyelet, a rossz bánásmód és az elégtelen táplálkozás következtében. A hadifoglyok a katonai eseményekre is igen érzékenyen reagáltak, az orosz offenzíva idején 1916-ban a munkaadók arról panaszkodtak, hogy a foglyok nem akarnak dolgozni és magatartásukkal veszélyeztetik a közbiztonságot. Kladnigg 1917. március 5-én az alispánnak a fentiekről az alábbiakat jelenti: „eddig 20 ember szökött meg tőlünk úgy, hogy nem kaptuk vissza".363 A tömeges szökés hatására a visszamaradt foglyok izgatottak, kedvtelenek, elégedetlenek, így munkateljesítményük is egyre gyengébb lett. Ugyanakkor az igazgató felháborodva jelenti azt is, hogy „a kisgazdák, akiknek a fogolymunkásokra szükségük van, annyira mennek, hogy ide jönnek, telepünk körül ólálkodnak, a foglyokat szökésre csábítják, sőt mindjárt magukkal viszik, hogy annál biztosabban szökhessenek meg”.354 Feltételezzük — írta —, hogy a tőlünk megszökött emberek legnagyobb része a környéken a kisgazdáknál talált hajlékra.355 Jutalomdíjat tűztek ki azok részére, akik az elszökött hadifoglyokról értékes információkat adtak vagy nyomra vezettek. így sikerült elérniük, hogy a szökések ritkábbak lettek, és a hatóságok is komolyabban vették a bejelentéseket mint korábban.

Az előzőekben már érintettük, hogy a hadifoglyok a katonai eseményeket is figyelték és attól várták sorsuk jobbra fordulását. Az 1917. december 28-i központnak küldött jelentésből kitűnik, hogy a breszt-litovszki béketárgyalások hatására „a foglyok már most úgy viselkednek, hogy alig használhatók valamire. Már rebesgetik, hogy a béke meg van kötve, nem ellenségek vagyunk többé, nem dolgoznak”.356

A kaposvári cukorgyárban a hadifoglyok körében elterjedt az a hír, hogy a fegyverszünet megkötése miatt egy szabadnapot engedélyeznek a foglyoknak, így közülük egyik sem állott munkába. „Szombaton csak félig-meddig dolgoztak, vasárnap egyáltalán nem, hétfőn délután csak 38 ember állott munkába, kedden, szerdán velünk ünnepeltek, tegnap és ma azon ürügy alatt, hogy ruhájuk, cipőjük rossz, a betegeken kívül még 30 embert nem lehetett munkába küldeni. Ha egyik napon az összes foglyok ruházatát rendbe hozzuk, másnapra már megint egy egész csomó ember van, akinek hiányzik valamije. A város közelsége kész ve130