Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
ta, hogy a tanulatlan és gyakorlatlan munkások és hadifoglyok nem értik a szakmát, ezért „hol kevés szirupot eresztenek a centrifugáknál a melaszba, akkor nagyon sűrű, nem folyik, hol pedig nagyon is sok szirupot eresztenek bele, s így támad a híg szörplé”.301 Ez a magyarázata annak, hogy a gyárvezetés a precíz munkát igénylő helyekre, inkább a katonai parancsnokságtól kísérelt meg iparos katonákat kiutaltatni, akik azonban csak korlátozott számban álltak rendelkezésre. A cukorgyárban 1917 őszétől a hadsereg részére lótakarmányt is gyártottak, amelynek készítése az egyre növekvő igények következtében mind nehezebbé vált. 1918-ban az éjjel-nappal működő üzemben már 52 ember foglalkozott lótakarmány gyártással, ez legalább 10 olyan szakembert vont el a gyári munkától, akiknek hiánya a karbantartási munkáknál igen érződött.!0;> A lótakarmányt kizárólag a katonai élelmezési raktár rendelkezésére kellett bocsátaniok. Az igazgató több ízben hivatkozott a munkafolyamat tűzveszélyes jellegére, hangoztatva, hogy nemcsak rosszindulat, de már a vigyázatlanság is nagy veszélyt rejt magában és így azt a teljesen megbízhatatlan hadifoglyokkal végeztetni nem lehet.306 De komoly gondot okozott a tengeri szárítása is, amelyet a Haditermény Rt-nek végeztek 1915. márciustól kezdődően. 1915-ben mindössze 4600 q tengerit kaptak, de az igazgatóság ígéretet tett ennek felemelésére. A tengeri egy része morzsolatlanul jött, aminek a morzsolását a gyárban kellett elvégezni, a visszamaradt csutkát pedig lisztté őrölve, lótakarmány gyártásánál használták fel. A tengeri szárításánál 1916 tavaszán a napi kapacitás már 20—24 vagon volt.307 A teljesítmény még tovább növekedett, mivel speciális készülékeket vásároltak és így 1916 decemberében a cukorgyár jelentése szerint naponta csak a nappali üzemnél 400 q, éjjel és nappali üzemnél 800 q csöves tengerit tudtak már mor- zsoltatni. Egy készülékkel naponta 20 vagon rakomány tengerit szárítottak, de mivel két készülék is volt, most már 40 vagon tengeri szárítását is el tudták volna végezni. Miután a tengeri kezelésére, különösen pedig a hűtésére nem rendelkeztek megfelelő munkaerővel, így a fenti produktumot soha sem tudták feldolgozni.303 1917 nyarán a MIR újonnan épített gőzmalmát is üzembe helyezték, az igazgató a megyei Gazdasági Munkabizottságtól 24 szerb vagy orosz hadifogoly kiutalását sürgette. Két héttel később újabb beadvánnyal fordult az alispáni hivatalhoz, malommunkásokat kérelmezve, de abban már azt is hangsúlyozta, hogy az orosz hadifoglyokat a malombeli munkára nem találta megbízhatónak, ezért továbbra is ragaszkodik a malommunkások kiutalásához. A későbbiekben a malomban is foglalkoztattak hadifoglyokat, elsősorban a nehéz fizikai munka elvégzésére. A szakmunkás molnárokat a budapesti I. honvéd munkásgyűjtő kerettől igényelték. A katonáknak éppen annyi bért kellett fizetni, mint a civil munkásoknak, mert olcsóbban nem vállalták a munkát. A hadseregben érlelődő elégedetlenség és a front- tapasztalatok hatására ezek az emberek bátrabbak voltak és az infláció miatt az egyébként is elégedetlen munkásokat arra bíztatták, hogy bérköveteléssel lépjenek föl. Kladnigg 1917. szeptember 1-i jelentésében arról panaszkodott, hogy az almoi- nárokkal már megegyeztek, amikor ezek a katonai munkások jöttek, amint azonban egy éjjelt együtt dolgoztak, a munkások már 60 koronával nagyobb havibért követeltek. „Kézenfekvő dolog, hogy a katonák beszélték rá őket, hogy többet kérjenek.”309 Majd a katonai parancsnokságtól kérte, hogy Pauer őrmestert lázító magatartásáért intse meg. A központ azt tanácsolta, hogy ezeket a „nehéz embereket”, akiket a katonaságnál teljesen elrontottak, csak arra használják fel, hogy az új munkásokat betanítsák, de utána szabaduljanak meg tőlük. A hadifoglyok a kaposvári cukorgyárban igen sokrétű munkát végeztek, az 1916. február 18-i hetijelentés is ezt bizonyítja.310 117