Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
korgyár nem tudta répaszükségletét idegen termelők révén biztosítani. Az 1915 telén jelentkező üzemzavarok is növelték a munkaerő-gondokat. A gyár vezetői attól tartottak, hogy a munkások elszélednek, „mert éppen a gyár szomszédságában Kaposvárott. . . 100 barakkot építenek fertőző betegek részére”.2'3 Kiadnigg az általános helyzetet elemezve megállapította, hogy a kilátás kétségbeejtő, mert a munkásviszonyok, az időjárás, a takarmányhiány, a rossz utak, az igaerő megcsappanása, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a várható kevés répatermés rossz körülmények között kerül feldolgozásra, igaz, hogy „az egész országban, más gyárak is állandóan üzemszünettel, napi két-három ezer q-ás feldolgozással laborálnak”.274 Ennek ellenére az orosz foglyokra mindenképpen szükségük lesz és ha más munkát nem tudnak adni nekik - míg a répa nagy része megérkezik - zsá- koltatják a 100 kg-os csomagolásban lévő homokcukrot. Hasonló gondokkal küszködött a mezőhegyesi cukorgyár is, amely 1916. január 28-án — a központon keresztül — a kb. 150—180 feleslegessé vált orosz hadifoglyot a kaposvári bérletnek vasútépítéshez felajánlotta. A fogolytáborba őket sem akarták visszaküldeni, mert „ezek a foglyok gyárunkban már bizonyos kiképzésben részesültek és így minden esetre jobban lesznek majd használhatók, mint az új emberek”.2'3 A mezőhegyesi cukorgyár ajánlatát nyilvánvalóan olyan szándékkal tette, hogy szükség esetén a foglyokat bármikor visszakérheti. A bérlet azonban elutasította a foglyok átvételét, mert az uradalomban nagyobb szabású munka csak március végén és április elején kezdődött. Havonta ennek a fogolycsoportnak kereken 9000 koronába kerülne az élelmezése és ellátása, tehát két hónap alatt 18 000 koronába, írták a központnak.270 Végül is a felajánlott foglyokat a kaposvári cukorgyár átvette, mivel a Sarkadról igényelt hadifoglyok nem érkeztek meg. A cukorgyár igazgatója 1916 tavaszán a mezőgazdaság krónikus munkaerő- hiányát látva joggal tartott attól, hogy a karbantartástól és az előkészületi munkálatokról elviszik majd a hadifoglyokat. Ez irányú észrevételét a központnak többször is közölte, és a baranyavári cukorgyár példájára hivatkozva azt javasolta, hogy a bérlet igényelje az összes foglyot, ahonnan bármikor át lehet helyezni a szükséges létszámot a cukorgyárba. Ezzel egyúttal meg akarta akadályozni a cukorgyárban dolgozó hadifoglyok mezőgazdasági munkára való átutalását. Kiadnigg 1916. július 19-i táviratában kétségbeesetten hivatkozott arra, hogy azt a munkát, amelyet a háború előtt legkevesebb 250-300 emberrel végeztek, most kénytelenek 20-30 rokkant és felmentett emberrel végeztetni. így „a gyárat nem bírjuk előkészíteni az .üzemre’ és nem tudjuk az ülepítő gödröket, csatornákat kitisztítani, de elkésünk a mezei vasúttal is”.2“ Majd kifejezte azt az aggodalmát, vajon visszakapják-e a foglyokat vagy pedig újakat kell betanítani? A központ segítő szándéka nem járt eredménnyel - mint írták —, a téli kampagne-fog- iyokat mindenütt aratásra dirigálják, s ez alól kivételt nem engedélyeznek. A helyzetet még csak súlyosbította az alispán 1916. július 29-én írt helyzetjelentése, amelyben a budapesti katonai parancsnokságtól kérte, hogy a cukorgyárból átirányított 70 hadifogollyal augusztus 20-ig a Gazdasági Munkabizottság rendelkezzék. Az alispán szerint ez azért szükséges, mert a behordási és cséplési munkálatok a vármegye területén még mindig folyamatban vannak és ezek kellő időben való elvégzése „úgy az ország, mint a katonaság élelmezése szempontjából nagy fontossággal bír.”2'8 Kiadnigg a megyei Gazdasági Munkabizottságtól a kaposvári és az igali főszolgabírói hivataloknak átengedett orosz hadifogoly-munkások visszaadását sürgette, hangoztatva, hogy annak idején határozott ígéretet kaptak a hadifoglyok 109
