Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

Bevezetés

neuralgikus pontjait, amelyek a gazdasági és a politikai viszonyok következményeként esetenként fellendülést, vagy pedig regressziót idéztek elő. Éppen ezért a dualizmus-kori cukorrépa-termesztés problematikáját a monarchia gazdasági struktúrájában vizsgálták. De a Trianont követő strukturális torzulás következményeit is figyelembe vették. E sokszempontú vizsgálat kétségkívül igényelte a gazdasági és a politikai folyamatok áttekintését és egyben a történetkutatási és fel- dolgozási módszerek ismeretét is. A kérdés, hogy mennyit sikerült ebből a szerzőknek megvalósítaniok? A munka éppen a korszerű feldolgozási módszernek köszönheti a sikerét és egyben példát mutat a történészeknek, hogy az interdiszciplináris tudományágak mélyebb ismerete és módszereinek alkalmazása számukra is követendő példává kell válnia, mint ahogy az agrár- és az ipartörténetírás tekintetében már eddig is megjelentek hasonló igénnyel megírt tanulmányok.

Történetírásunkra jellemző — nemcsak a múltban, de napjainkban is —, hogy előbb elkészülnek a szintetizáló monográfiák, mint a helyi és a regionális fejlődést részleteiben taglaló tudományos igényű tanulmányok. Ebből következően bizonyos részletkérdések túl jelentőseknek, míg mások jelentéktelennek tűnhetnek, amelyek az összkép egészét is átformálhatják. Nézzük meg konkrétan, hogy jelen esetben miről van szó. Ez ideig sem a magyarországi cukorgyárak történetét, sem pedig a vonzáskörzeteikbe tartozó régiók cukorrépa-termesztését - eltekintve két- három tanulmánytól — nem dolgozták fel.

A továbbiakban azonban választ kell keresni olyan kérdésekre is, amelyek a jelen vizsgálódásnak a perifériájára, vagy azon túl kerültek. A cukoripar országos szerepét és jelentőségét nyomon követhettük, de azt már kevésbé, hogy egy-egy gyár milyen szinten formálta át a nagybirtok-üzemeket és a paraszti kisüzemek Delső szerkezetét és termelési mechanizmusát. Hogyan mobilizálta a környék agrárproletárjait és a „túlnépesedett” megyék nincstelenjeinek munkaerőhadát. A cukorgyárak településfejlesztő funkciója aligha vitatható. A cukorgyárak átformálták az addig „oxigénhiánnyal” küszködő kisvárosok társadalmát. A cukorrépa termesztése és a cukoripar fejlődése jól tükrözte a magyar munkásosztály szerkezeti átalakulását, életmódjának változását. De vitathatatlan, hogy kultúrtörténeti vonatkozásai sem jelentéktelenek. A cukoriparral párhuzamosan kiépülő háttéripar és a kiskereskedelem a régióban az indusztriális fejlődést segítette.

A gazdaságtörténeti szakirodalomban kiemelkedő helyet foglal el Berend T. Iván—Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848—1944 c. tanulmánykötet, amelyben a szerzők a gazdasági élet kapitalizálódásának 100 évét vázolják fel. Agrártermelésünk múltját kutató munkák közül megemlítjük „A magyar mezőgazdaság a XIX-XX. században (1849-1949)” c. kötetet, amely az Agrártörténeti tanulmányok 4. köteteként jelent meg Gunst Péter és Hoffmann Tamás szerkesztésében. E munkában a szerzők bemutatják a magyar mezőgazdaság kapitalista átalakulását és annak válságtüneteit. Alapvető munkának tekintjük Gunst Péter: „A mezőgazdasági termelés története Magyarországon 1920- 1938” c. kötetét. A magyar mezőgazdaság kapitalizálódását elemző tanulmány- kötetekből azonban csak néhányat tudtunk bemutatni, de így is láthatjuk az erre vonatkozó irodalom sokrétűségét és gazdagságát. A dualizmus kori társadalom fejlődésének tendenciáit és annak politikai összefüggéseit Hanák Péter „Magyar- ország a Monarchiában” (Tanulmányok) c. kötetében vázolta fel.

Munkánkat azonban megnehezítette, hogy az elmúlt évtizedekben a cukoriparról nem készítettek olyan szintetizáló műveket, mfnt amilyen Wiener Moszkó: „A magyar cukoripar fejlődése” c. monográfiája,' amelyet a szerző még a századelőn

1902-ben jelentetett meg. A magyarországi cukorgyárak történetének korszerű

10