Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

IV. fejezet Az élet megindulása a második világháború után Somogyban

helyi politikában, az önkormányzatok testületi életében a Kommunista Várt különféle szervezetei. A demokratikus átalakulás kiharcolása és az elért vívmányok megtartása ér­dekében az MKP-nak az egyik legsürgősebb feladata a demokratikus rendőrség megszervezése és hathatós támogatása volt. Javaslatára - a Szövetséges Ellen­őrző Bizottság egyetértésével - a Nemzeti Bizottság január közepén már ki is nevezte az első demokratikus rendőrfőkapitányt. A rendőrség átszervezése után is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a demokratikus átalakulás egyik őrhelye továbbra is a rendőrség legyen a megyében. Különösképp éber szemmel kellett arra ügyelnie, hogy ellenlábasa lehessen azoknak a megye alispánja által kezdeményezett akcióknak, amelyeket az új közbiztonsági szervezet kiépítésének ürügyén, a csendőrség intézményének - a csendbiztosság elnevezése alatt - a feltámasztására irányultak. Mint kiderült, a Nemzeti Bizottságban már a kora­tavaszi hónapokban felfigyeltek minderre az MKP tagjai, és be is nyújtották bizalmatlansági indítványukat az alispán ellen, akinek igen elevenek és erősek voltak a hajdani földbirtokosokkal és a tőkés rétegekkel való személyi és vérségi kapcsolatai, s akit végül is, csakhamar, 1945. május 5-ével nyugalomba he­lyeztek. Az MKP sokoldalú, a demokratikus átalakulás egészére kiterjedő program­jában még a földosztás mellett való egyértelmű kiállás is, az ipari újjáépítésnek, a vasút, a közlekedés helyreállításának a szorgalmazása, a gazdasági élet nehéz­ségeinek a felszámolása stb. is nagy szerepet játszott. A főváros éhező lakossága részére - Vas Zoltán kérő szavára - történő élelmiszer gyűjtés mellett még olyan akció szervezésére is futotta erejéből, amely lehetővé tette, hogy a fővárosból éhező, sokgyermekes munkáscsaládok jöhessenek a megyébe. Az MKP - április 22-én - a színházban tartotta első népgyűlését, ezen a demokratikus átalakulást fékező retrográd elemek mielőbbi felszámolására hív­ta harcba a megye és a város dolgozó népét. Ezen a napon a január 5-én meg­alakult megyei szervezet ketté vált, megalakult az MKP városi szervezete és az MKP Somogy megyei Titkársága, amelynek - május végéig - továbbra is Győr­ffy Antal maradt a titkára, akinek a helyét - ettől kezdve - az új megyei titkár: Hajdók Béla foglalta el. Első központi otthona Kaposvárott a pártnak a Kos­suth Lajos utca 4. szám alatt volt. Bár a demokratikus átalakulás első lépéseinek a megtételére a munkásosztály legforradalmibb pártja: az MKP készült fel a legjobban, mégis a Dél-Dunán­túlon - Somogyban is - a párt országos programjának a megvalósítása jóval több nehézségbe és ellenállásba ütközött, mint az Alföldön. A hajdani nagy­birtokos és nagytőkés megyében, a kis- és a középrétegeket és a polgári eleme­ket felszívó polgári pártok munkája következtében, a KP szervezeteinek a kiépí­tésében s tömegkapcsolatainak a kialakításában rendkívül hátrányos helyzetbe került, miután a felnőtt lakosságnak csupán 2,5-3%-a volt csak tagja Dél­Dunántúlon a pártnak. 159 A másik munkáspárt: az SZDP a megyében és Kaposvárott nagyobb hagyo­mánnyal rendelkezett, mint az MKP. így már a kezdetben is jóval szélesebb társadalmi bázisa volt, a kisüzemi munkásság, a kispolgárok, a kiskereskedők, s általában a középrétegek sorai között. Megyei szervezetének működését 1945. január 17-én engedélyezte az alispán. Otthonába vette a Vár utca (ma Ady 5 65

Next

/
Thumbnails
Contents