Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)
V. fejezet Iratdokumentáció
„Alispán Úrnak, Kaposvár. Fent hivatkozott határozatával méltóztatott elrendelni, hogy szolgálati helyemet, Barcson, azonnal foglaljam el. Alispán Űr ezen rendelkezésére sajnálattal vagyok kénytelen jelenteni, hogy annak a mai viszonyok között eleget tenni nem tudok. Ugyanis jelenleg az a szomorú helyzet, hogy Barcs és az attól délkeletre, a Dráva partjához kb. 5 kilométerre eső községek lakosságát, a bolgár katonai parancsnokságok, a horvátországi, közvetlen ide határos területen folyó állandó harcok és az azokkal kapcsolatos életveszély miatt, visszaköltőzködni még nem engedik. Legfeljebb csak egyeseknek engedélyezik, hogy községükbe a kerti munkák végzésére néhány napra hazamehessenek. Amint a helyzet - melyet állandóan figyelemmel kísérek - megengedi, úgy haladéktalanul vissza fogok Barcs községbe térni és azt Alispán Ürnak is fogom jelenteni. Egyidejűleg tisztelettel arra is felkérem Alispán Urat, hogy a barcsi járási főszolgabírói épületből, az oda becsapódott többszáz kg-os, már jelentett légi bombát, méltóztassék szakember kiküldésével eltávolíttatni, mert anélkül az ottvaló tartózkodás és lakás állandó életveszélylyel jár, helyesebben lehetetlen. Darány, 1945. ápr. 16. Dr. Kováts főszolgabíró." Források: SzJFI 613, 614/1945. és SAI 349/6/1945. sz. 42. 1945. ápr. 5. Havi jelentések a megye közigazgatását érintő állapotokról A törvényhatóság első tisztviselőjének: az alispánnak havi jelentést kellett tennie a Közigazgatási Bizottság hatáskörét átvevő Nemzeti Bizottsághoz a megye közigazgatását érintő legfontosabb eseményekről. E jelentések jelentőségét hangsúlyozandó, kötetükbe illesztettünk belőle négyet, a márciusit, az áprilisit, a májusit és a júniusit. I. „Tekintetes Közigazgatási Bizottság! A legutóbb megtartott közigazgatási bizottsági ülés óta eltelt hoszszabb időszak alatt a vármegye területe hadszintérré lett, a vármegye lakossága a háború okozta szenvedések, nélkülözések és egyéb bajok