Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)
V. fejezet Iratdokumentáció
részesévé vált. Ezen szenvedések, nélkülözések és egyéb bajok annál súlyosabban érintették a vármegye lakosságát, mert a vármegye területén északról a Balaton tavára, délről a Dráva folyóra támaszkodva háborús front vezetett, minek következtében a vármegye 302 községéből mintegy 100 község ki lett ürítve, a többi község nagyobb része orosz, kisebb része német megszállás alá került. A községek kiürítése következtében azok többezer lakosa kénytelen volt lakóházát, otthonát elhagyni, idegenben keresni menedéket és részben a kiürítés foganatosítására adott rövid határidő, részben a forgalmi eszközök kevés volta, vagy egyáltalában hiánya következtében csak a legszükségesebb élelmi és ruházati cikkeit vihette magával, gyakori esetben csak a rajtalevő ruhában menekülhetett. Lakóháza berendezését, élelmikészletét, gazdasági felszerelését és a legtöbb esetben házi állatait is kénytelen volt hátrahagyni, melyek kellő ellenőrzés és gondozás hiánya miatt többé-kevésbé elkallódtak. Különösebb akadályok merültek fel a mezőgazdasági munkák zavartalan elvégzése körül, mert a gazdák készletei elhasználódtak, a mezőgazdasági ingatlanok, vetőmag, igavonó állatok és mezőgazdasági eszközök hiánya következtében megműveletlenül maradtak, vagy legjobb esetben is a legnagyobb fokú nehézségek mellett voltak megművelhetők, a mezőgazdasági munkák elvégezhetők. A kiürítés foganatosítása, a menekültek elhelyezése és ellátásukról való gondoskodás, valamint a menekülteknek a kijelölt községekbe való elszállítása a hatóságokra súlyos feladatokat rótt, annál is inkább, mert a kiürítések következtében több jegyzői székhelyről a községi jegyző és a jegyzői hivatal alkalmazottai eltávoztak, így a[z fenti] ügyek intézésére hivatott hatósági személyek száma lecsökkent és a feladatok elvégzése a kisszámú visszamaradt hatósági egyénekre hárult. A vármegyei tisztviselői karra a múlt időszakban súlyos feladat hárult a háború okozta intézkedések elintézése körül. Ezen súlyos feladat annál inkább is nagyobb terhet jelentett, mert a vármegyei tisztviselők létszámában apadás állott elő azáltal, hogy vm. tisztviselők közül néhányan szolgálati helyüket elhagyták és elmenekültek. A központi fogalmazási tisztviselők közül szolgálati helyét elhagyta 5 tisztviselő (Bóna László, Kiss Angyal Ernő, Ernőházy Lajos, Berzsenyi Tibor, Brokes Pál), az árvaszéki fogalmazási tisztviselők közül 2 tisztviselő (Sípos György és Mocsy Zsolt). A vidéki fogalmazási tisztviselők közül 5 tisztviselő (Bálványossy Tibor, Kiss József, Sólyom József, Héjjas Pál, Körmendy Sándor). Központi segédhivatali tisztviselők közül 3 tisztviselő (Páhy Béla, Major Lajos, Fenyves Béla) a vidéki s. hivatali tisztviselők közül 2 (Simon Andor és Kovács Kálmán). De a kereskedelem és ipar terén is súlyos helyzet áll fenn. Az üzletek üresek, az azokban levő árucikkeket a kereskedők kiárusították, árucikkeket pótolni azok hiánya és a forgalmi eszközök elégtelensége 1 övetkeztében nem tudják, az iparosok pedig nyersanyag hiánya miatt iparukat folytatni képtelenek.