Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

Forrás: Kanyar József: Fonyód fürdőkultúrájának történeti korszakai. In: Fonyód története Kaposvár, 1985. II. Szülőföldem, a Balaton Tüskés Tibor József Attila-díjas írónak Szántód a szülőfaluja, így szülőföldje a Balaton, amelyet az alábbiakban mutat be: »Nekem még van szülőházam. A gyerekeimnek már csak a pécsi klinikát tudom megmutatni. Ott, ahol a balatoni műút Földvár felől a szántódi révhez fordul, és az utat a vasútvonal átszeli, egy vasúti őrház áll. Homlokán fehér tányér, benne fekete számok: 119/a. Szántód és Zamárdi között a félszigetet levágó, időt takarító utat később építették. 1930-ban még minden jármű megtette a kitérőt a komphoz. A ház egyik oldalán az autók surrogtak, másik oldalát a vonatok reszkettették. Az őrház előtt volt a sorompó. Nyáron ideges motorosok tülköltek. Aki türelmetlen volt, és a leengedett rúd alatt megkockáztatta az átjutást, gyakran bevert fejjel hozták az udvarunkra. Véresek lettek a pokrócaink, s azon az éjjel nem tudtunk aludni. A szántódi félszigetet akkor még víz és nád borította. Zamárdi felé, a pályatest mellett virágot szedtem és papírsárkányt eregettem. A sárkányt a szél fölkapta és bevitte a berekbe.: azt hittem, a sárkány nádteste visszavágyik testvérei közé. Az udvarunkban a kútnál egy tamariszkusz fa állt. Hatéves koromig mindennap elmentem mellette. Amikor másfél évtized múlva újból megláttam, elcsodálkoztam: a hajdan hatalmas és félelmes árnyakkal benépesített fa összetöpörödött. Megváltoztak a méretek, az arányok. Az idő bokorrá zsugorította a fát. Meglepetés várt a zamárdi templomban is, amikor tizenöt év után beléptem. Hajdan pólyába csavarva hoztak ide. Most a matrikulát ütöttem föl a nevezetes napnál. De ott csak bizonyos »Füstös« Tibort talált a kereső ujj. Az angyali karok tán' ma is így tartanak számon. Azt mondja anyám: — A születéseden örvendező és a demizsonból is megkínált pap, úgy látszik, nem jól értette a nevet. Az élet és a halál nagy élményével itt, a szántódi parton találkoztam. A víz szélén volt egy macskafejes kő, arra szoktam ülni. A víz átengedte a tekintetet, az apró halak alumínium-teste megvillant a lábam mellett. A hullámzás a homokkal borított mederben apró gyűrődéseket markolt. A meszes kagylóhéj-törmeléket percenkint kijjebb sodorta a víz. Itt láttam az első vízbefult embert. Egy csónakban feküdt, a halászok fogták ki. Teste fölpuffadt, haját zöld fürdősapka szorította le. Apám megfogta a kezemet, és elhúzott a komp vaskorlátjától. Télen rianás remegtette az ablakunkat. Néha egész lakodalmasmenetek vágtak neki a jégnek, s számoltuk a perceket, vajon átértek-e már? Volt két fakutyánk, rajtuk száguldoztunk a part mentén, hátunkat a szél taszította. Egy siófoki bevásárlásnál éreztem először, hogy elvesztem. Anyám az állomáson a csomagoknál hagyott. Vigyázzak rájuk, amíg helyet keres. Amikor visszajött, csak a csomagok várták. Én pedig, aki anyámat mentem keresni, őt nem találtam. És itt voltam először boldog. Kiálltam a forgalmi iroda ajtajába, és néztem, ahogy apám karjának mozdulatára, a zöld tárcsa jelére elindulnak a vonatok. Egyszer beleszorult a cipőm az átjárónál a sínek közé. Már látszott a mozdony füstje Pest felöl. A fülemben éreztem a kerekek csattogását, amikor kiszabadult a bokám. Hatéves koromban városba költöztünk. Bátyámat már korábban internátusba adták a szüleim. A diákévek csak rövid vakációkra engedtek a vízpartra. Ezek a nyarak sátrak