Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

»A két fonyódi hegy őrálló sátra közt ott domborult, kéretlenül is szemembe szökött a Badacsony méltóságos, komor szimmetriája. Trapéz idomának két fölfelé futó szára fenséges csúccsá forrt össze valahol az időben. S amit közelebbről, a partról láttam, még csak mélyítette bennem a tér kristályalakzataival is játékos-közvetlen, szelídségében is vad erejű élményét. Törvénnyé lett szememben az is, hogy a fonyódi móló szigonya óriás nyílvesszőként éppen a gulácsi hegy kifeszült, már-már elpattanó íjának legközepébe fúródik. És Gulács körül a többi, nevükkel is múltból konduló hegyek: a nyesett ormú Csobánc, a karcsú Tóti, a csorba vártaraját hordozó Szigliget, mind-mind eszméletemmel egyidősek. Első olvasmányaim közt örömmel fedeztem föl neves földrajztudósunk bizonykodását, hogy Somogyból, a fonyódi Várhegyről nyílik legszebb kilátás a Balatonra. És a fonyódi vár! Üresen ásító sáncaira milyen lelkesen építettem föl újra! Milyen büszke voltam Magyar Bálint várkapitány vitézségére, ki a török hódoltság idején még akkor is védeni tudta Fonyód szigetét, amikor körös-körül már minden erősség, valamennyi végvár elesett.« »Ujra és újra elképzeltem a hallal, náddal, vízimadarakkal zsibongó, régi tájat. Gyermeki fantáziámban szinte naponként visszajött a tó hajdani medrébe, a kaszálók, legelők lapályos zöldjére. Ott feszült a besenyők emlékét hordozó Feketebézseny, a balladai hangzású Feketeakol és a török lerombolta egykori Kéka között — körülölelve a Tatárvár halmot, pikkelyes, szikrás lapját elnyújtotta egészen Somogyvárig, melynek fákkal benőtt, borzas dombjai közé a lélegzetemben is jelen volt a víz. Az északi szél gyakran elhozta tapadó, friss illatát a tőzeges, puha mezőkre. S ott északon az égnek is valami másfajta, áttetszőbb, igézetesebb színe volt. Hát még az indigó leplükből haragos hirtelenséggel előugró, vagy elérhetetlenül távolba vesző, égbe simuló vízparti hegyek! Örökös kékségükkel ők lettek magányosságom első társai, de ők ébresztették föl bennem a vágyakozás bánatát is. Mennyit olvastam, hallottam később a sajátos, vulkanikus hegyvidék látványának páratlan csodájáról!, amelyről maga Egry József is azt mondta: »Nincs ehhez fogható táj Európában... talán valahol Keleten...«.« A földrajztudós Cholnokynak is ez volt a véleménye. Bélatelep elévülhetetlen érdemű fejlesztőjének. Szaplonczay Manónak 1934. augusztus 15-én, a telep alapításának 40. évfordulóján emléktáblát állítottak a tető vízre néző sétányán. Zichy Béla gróf érdemeit pedig 1922-ben örökítette meg jegyzőkönyvében a község képviselőtestülete. Mindezekből látható, hogy Fonyód úgyis mint nyaralóhely, úgyis mint fürdőhely, úgyis mint klimatikus üdülőhely — szinte — az első helyre volt predestinálva a somogyi parton a természet által kijelöltem A »Fonyodi gróf Zichy Béla-telep« elnökségének koncepciózus útmutatására igen jelentős fejlődésnek indult nyaralótelepe. Fenyvesnek is volt egy szállodája és 60-70 nyaralóháza. A fejlődés következtében valóban volt olyan törekvése is a megyének, hogy Fonyódot Kaposvár külvárosává építsék ki. Fejlesztéséhez a Berekben lévő tőzegenergiából villanyvasúttá akarták átalakítani a vicinális gőzvasutat. Még olyan utópisztikus gondolattal is foglalkoztak, hogy Dráva-energiát használnak fel a település fejlesztésére. A század első évtizedében: a kikötő építések nagy korszakában már 1908-ban — Földvár után — megépült a kikötője, így nemcsak hajóközlekedése növelte tekintélyét, de a kikötőjébe a túlsó partról átszállított bazaltbányakő-szállítmányok is erősen növelték forgalmát és gazdasági jelentőségét. Állam és vármegye egyaránt felkarolta e törekvést. így Fonyód nagyon gyors tempóban, pár évtized alatt, a balatoni fürdőzésnek és nyaralásnak egyik központja lett. Ideális fekvése folytán pedig csakhamar a vízisportok centrumává nőhette ki magát.