Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)
perköltséggel együtt, 700 P lett. Hitelezőm követelése kis családi házamra be lett kebelezve és kétségbeesve látom, hogy hitelezőm kis kunyhómra ingatlanárverést akar kérni s így feleségemmel és 4 gyermekemmel télnek iáején az Isten szabad ege alá fogok kerülni és gyermekeimmel együtt pusztulásnak vagyok kitéve. Kegyelmes Uram! Nyomorult koldusszegény ember vagyok! Ingatlan fedezetet nyújtani nem tudok s így anyagi segítséget én sehonnan sem kapok!... Kérelmem oda irányul, kegyeskedjék tartozásom kiegyenlítéséhez szükséges 700 P-t részemre hosszú lejáratú kölcsön alakjában kiutalni s én kötelezem magam, hogy ezen összeget 20 év alatt egyenlő évi részletekben kamattal együtt visszafizetem. Nem könnyelműség folytán kerültem ide, hanem a sors mostoha keze sodort ebbe a kétségbeesésbe! Csekély keresetemből 4 gyermeket kellett nevelnem s a kölcsönt csak úgy tudtam volna visszafizetni, ha az utolsó darab kenyeret is elvettem volna gyermekeim szájától. Alázatos kérelmem megismétlése mellett maradtam: Németladon, 1938. szeptember 7-én. Alázatos szolgája Vincze János napszámos, németladi lakos.« A földművelésügyi miniszter a gazdasági felügyelőség útján értesítette a kérvényezőt, hogy a »kölcsön iránti kérelmét fedezet hiányában« nem áll módjában teljesíteni. (Vesd össze a 304. sz. dokumentummal!) Forrás: OL. FM. 1938-29-129827. 320. 1913-1939. »Somogybol, a fonyódi Várhegyről nyílik a legszebb kilátás a Balatonra« A táj szépsége a hajdani csurgói diákot: Baksay Sándort is rabul ejtette. Fonyód környékéről így vallott: »Alabb Lelle és az élénk Boglár, Külső-Somogy piacza, füröszti a habokban lábait, míg homlokát termő lugasok alatt hűvösíti. Azután a Fonyódi-hegy emeli fel erdő és lugas koronázta szép fejét, lősz és homok meredekeit a Zalából ide tévedt lávakövekkel a keletkező villáknak szegzi, míg a nyugati tövében a Bézsenyi sárvár maradványai tünedeznek. Itt kanyarodik be a balatoni Nagyberek Somogyba mélyen, nagy területét a láthatáron köröskörül emelkedő nagy facsoportok s az ezek közül kisugárzó majorok jelzik, bent a homokos gyepet fehér és bivaly gulyák legelik, míg balatonszéli peremén a szőlő veti meg gyökerét a fehér fövenyben, beljebb szorítván az őslakó nádat. A fehér föveny alatt turf a rétegek, a lengyeltóti uradalomnak még ki nem használt kincsei. A berek-egyik szélén Lengyel-Tóti, a másikon Kéthely, két nagy uradalom hatalmas gazdasági székhelyei. Lengyel-Tóti kies halmairól a zalai Badacsonnyal nevet össze, míg körülötte romok búslakodnak, tövében a berekből csudálatosan kiemelkedő sírhalom alakú Tatárvár nevű szőlőhegy.«... »A Balaton egész hosszában, a Nagyberek szélein, amerre régebben a kis tenger habjai kecskéztek, az egész part ki van már fodrozva és csipkézve szőlőültetvényekkel. Lelle, Boglár és Fonyód szemei előtt öles vesszőket hajt a tavali ültetés. Úgy van! Somogy küzd, és nem engedi kifonnyadni czimeréből a szőlőfürtöt.« Egymás mellé állíthatjuk az élő irodalomnak, a hajdani kaposvári diáknak: Fodor Andrásnak Fonyód különlegesen és varázslatosan szép tájáról szóló vallomását is:
