Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

Azon bevonulók, kiknek ezen okmányuk nincs meg és bevonulásuk alkalmával a vasútat vagy gőzhajót kell, hogy igénybevegyék, elindulásuk előtt a községi elöljáróságnál jelentkezni tartoznak, amelynél szabad utazásra jogosító Igazolójeggyel láttatnak el. IV. A vállalkozóknál levő közös hadseregbeli és honvéd szolgálati lovak beállítása. A vállalkozóknál levő közös hadseregbeli és honvéd lovak e hirdetmény közhírré tétele után 24 óra alatt minden további figyelmeztetés bevárása nélkül azon állomásra indítandók útba, ahonnan a lovak kiadattak. Ezen parancsok iránt tanúsított engedetlenség a fennálló törvények értelmében szigorúan büntettetik.« Idézzünk néhány sort a vármegye nov. 3-án tartott közgyűlésének alispáni jelentéséből is: »Varmegyenk fiai elsők voltak a küzdőtéren. A somogyi 44. gyalogezred már az első mozgósításkor hadilábra helyeztetvén azonnal a szerbiai harctérre vezényeltetett. Derék katonáink mindenütt kitűntek példás fegyelmezettségükkel, lankadatlan lelkesedésükkel és az ellenséggel szemben tanúsított hősiességükkel, ezzel érdemet szerezvén önmaguknak s dicsőséget Somogy vármegyének.« »... Sajnos a küzdelem bármilyen igazságos legyen is, áldozatokkal jár. A harcba vonultak életüket és vérüket áldozzák, számosan dőlnek ki sebekkel borává a csatasorból, az itthonmaradottak az értök való aggódás és gyötrelem kínjait érzik, s nem egy közülük a megélhetés, a nélkülözés keserű gonájaival is kénytelen küzáeni. « Ám az ünnepélyes külső mögött az itthonmaradt lakosságnak súlyos gondjai is tükröződnek az alispáni jelentés további részletéből: »Gazdaközönsegünket igen nehéz helyzet elé állította a mozgósításnak éppen a legnagyobb munkaidőben történt elrendelése. A gazáasági cselédek nagy része néhol 40-50 százaléka, sőt még több is bevonult, a hadköteles korban levő szerződött aratóknak abba kellett a munkát hagyni, hogy katonai kötelezettségüknek eleget tegyenek. Legtöbb helyen pénzért fogadott napszámosokkal kellett a hiányzó munkaerőt pótolni, de éppen emiatt a napszámbérek is igen felemelkedtek. Szerencse, hogy a kedvező időjárás mellett a munkát, ha lassabban is, de általában lényegesebb károsodás nélkül el lehetett végezni. Ez a helyzet a népfelkelők utóbb történt behívása folytán ismét súlyosbodott, s a gazdák az őszi munkálatok elvégzésénél ismét s még nagyobb mértékben kénytelenek a munkáshiánnyal megküzdeni. Mindazonáltal a beérkezett jelentések szerint a munkálatok is szépen haladnak előre, s fennakadás csupán a hadbavonultak családtagjainál van, akik a családfenntartó eltávozása folytán földjeiket megmunkálni, felszántani, elvetni képtelenek, pénzért felfogadott munkaerő alkalmazását vagyoni helyzetük nem engedi, sőt igen sok helyen munkást pénzért sem kapnak. Ezek azon kétségbeejtő helyzet előtt állanak, hogy kénytelenek lesznek földjeiket parlagon hagyni, s akkor egy vigasztalan siralmas jövőnek néznek eléje. Emberbaráti kötelesség, de egyúttal fontos közgazdasági érdek is követeli, hogy ezeket a családokat, akiknek kenyérkereső munkástagja a haza védelmére sietett, itthon a társadalom a maga munkájával támogassa.« A 17-es, 19-es és 44-es gyalogezredek katonáinak bátorságát és áldozatainak nagy számát Illyés Gyula így örökítette meg a Puszták népében: »Ilyenek, a puszták népe kitűnő katona. A világháború kezáetén a kaposi 44-es gyalogezred négy hónap alatt négyszer semmisült meg s négyszer támadt fel ájra. A puszták fiai nem sajnálták a bőrüket. Hősiesség és halálmegvetés dolgában a monarchia népei közül csak a bosnyákok versenyezhettek velük, amint e szakma német szakértői tárgyilagosan megállapították. Sovány, beesett mellű urasági bognárok és tehenészek,