Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

A névszerinti szavazáskor igennel szavaztak 108-an, nemmel csak egy törvényhatósági bizottsági tag. Az 1905. évi augusztus hó 7-én tartott évnegyedes közgyűlés tárgysorozatában szerepelt báró Fejérváry Géza miniszterelnök körlevele az elnöklete alatti minisztérium megalakulásáról és a törvényhatóságokhoz megküldött intő szózata. A leiratokkal szemben a közgyűlés határozata a következő volt: »A vármegye közönsége e tárgyban f. évi július hó 12-én tartott rendkívüli közgyűlésen már állástfoglalt, de újólag is kijelenti, hogy a Fejérváry kormányzat iránt a legnagyobb fokú bizalmatlansággal viseltetik, támogatását nem helyezi kilátásba, működését törvény és alkotmányellenesnek tartja, így a leiratot irattárba helyezni rendeli.« A közgyűlés Kapotsfy Jenő törvényhatósági bizottsági tag indítványára 50 tagú bizottságot küldött ki az alispán elnöklete alatt az »ellenállás« irányítására. Október 2-án a megye újra rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a törvényhatósági bizottság 342/16548. sz. és 346/17895. sz. határozatainak a belügyminiszter által történt megsemmisítésével foglalkozott. »A törvényhatósági bizottság — szól a határozat — a belügyminiszter megsemmisítő leiratát tudomásul nem veszi, hanem újból kimondja, hogy az újonc és adómegtagadásra vonatkozó 342. és 346. sz. határozatait, tekintettel az 1886. évi 22. tc. 5. §-ában foglalt rendelkezésre, a miniszter intézkedése előtt már jogerőssé vált, de eltekintve ettől, az országgyűlés mindkét háza által bizalmatlansággal fogadott kormányt nem ismeri el oly törvényes hatóságnak, mely a határozat megsemmisítésére jogosult volna. Megbotránkozását fejezi ki a vármegye közönsége azon szégyenteljes, eléggé el nem ítélhető és meg nem bélyegezhető eljárás felett, hogy az ország alkotmányos jogaiért folytatott küzdelem letörésére a kormány és különösen annak egyik tagja, Kristóffy József ügyvivő miniszter a társadalom oly elemeit mozgósította és biztatta fel, melyek a nemzetközi szocializmus haza és vallásellenes elveivel nemcsak az állami és társadalmi rendnek, a vallásnak és a tulajdon szentségnek izentek hadat, de gyökerükben megtámadják a magyar nemzeti állam alapjait. A kormány és különösen a belügyi ügyvivő miniszter ezen intelmei méltán képezik közmegvetés tárgyát és sértik az önálló és független magyar nemzeti állameszme iránt köteles hazafiságot és hűséget.«... »A vármegye kijelentette, hogy Bécsben az ellenzék vezéreinek átadott királyi irat tartalma nyíltan ellenkezik az ország törvényeivel, alkotmányával, az országgyűlés jogaival és veszélyezteti a nemzet önállóságát és függetlenségét. De kijelentette azt is, hogy az alkotmányt és a nemzeti önállóságot érintő jogtalan támadás ellen a nemzeti ellenállás minden törvényes eszközét fel fogják használni.« Az 1906. február 5-én tartott évnegyedes közgyűlésen gróf Széchenyi Aladár törvényhatósági bizottsági tag az alábbiakkal fejezte be felszólalását: »Mielott befejezném felszólalásomat, vármegyénknek egy elszomorító belügyét kívánom szóvátenni. Szégyenpír futja el arcomat és kimondhatatlan fájdalom fogja el kebelemet, midőn látom és tapasztalom, hogy vármegyénk legnagyobb urai, leggazdagabb birtokosai nemzeti küzdelmünktől teljesen távoltartják magukat, sőt mitöbb azáltal, hogy sokan közülük befizetik állami adójukat, egyenesen támogatják a hazaáruló törvénytelen kormány sáfárkodását. Igaz, hogy ezzel szemben azt a lélekemelő körülményt látjuk, hogy szegény földhöztapadt Dráva-parti községek, melyekben ezelőtt 25 évvel alig lehetett magyar szót hallani, anélkül, hogy valaki felszólította volna őket, összerakták filléreiket és letették azokat a haza oltárára. Nagyurak! tanuljatok ezektől a szegény emberektől hazafiságot. Tanuljatok tőlük hazaszeretetet és tanuljátok meg tőlük, hogy miképpen kell az ősi röghöz ragaszkodni, mely nektek oly bőven osztja a kenyeret. Fájdalom, hazai történelmünk bizonyítja, hogy ennek a nemzetnek leghűtlenebb fiai többnyire a felsőbb osztályokból kerültek ki. Most is így van, mert a nagyurak csak az összbirodalom a