Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

III. A magyar középkor Somogy vármegyéje (V—XVI. század)

hasson, fiát, Miklóst és fivérét, a szintén Hethys-i Leuka fia Leu-t az előbb mondott száz márkáért való kezesekként azon embereknek, tudniillik a fogvatartóinak a kezébe adta és így megszabadulván, eljött hozzánk s a jelenlétünk elé járulván és alázatosan könyörögve előttünk, azt kérte esedezve tőlünk, hogy ezen fogságba eséséért és pénzének megtérítése céljából méltóztassunk a viszonzás valamely ellenszerével szolgálni neki. Mi pedig biztosítottuk számára annak szabadságát, hogy azt kérjen a királyi kegyelmességtől, amit csak akar, hogy ha nem is teljes egészében, de legalább valamely részében megkönnyebbedjék fájó lelke. Ezen Herbord pedig azt kérte tőlünk, hogy adományozzuk neki, az esedezőnek udvarnokaink földjének valamely darabját, amely tudniillik az ő és fivérei Hethys nevű birtokával szomszédos és határos, keleti részről valamely Rengeusaar nevezetű mocsáron túl fekszik, s ahogyan elmondta, három eke használatára elegendő, s amelyről azt is állította, hogy öt udvarnok lakik rajta. De mivel mi ezen föld felől nem tudtuk az igazságot, hogy tudniillik eladományozhatjuk-e vajon, vagy sem ott, Somogy vármegyében valaki más jogának a sérelme nélkül, azért élő szóval és levél útján is erősen parancsba adtuk a somogyi konventnek, hogy tudják meg azon föld felől az igazságot és ahogyan az előttük nyilvánvalóvá válik, úgy tájékoztassanak hűségesen bennünket róla. Az ispán és a konvent pedig azt írta vissza nekünk, hogy az előbb mondott földön nincsen több telke az udvarnokoknak, csak az az öt lakik ott, akiket ezen Herbord előttünk megjelentett. Mi tehát a viszonzás keszkenőjével kívánván ezen Herbordnak a füle levágásában és fogai kihúzásában való vére hullását csillapítani, vagyis felszárítani, ahogyan tartozunk is, valamint azon száz márka pótlására, amelyért magát és kezeseit kiváltotta és kiszabadította, udvarnokaink előbb mondott földjét azon határok és határjelek között, amelyek között a fent említett udvarnokaink méltóztatnak azt bírni és birtokolni, neki adtuk, adományoztuk, engedtük és ajándékoztuk a már mondott Herbordnak és rajta keresztül fentebb megírt fivérének, valamint az ő és előbb említett fivére örököseinek és örököseik utódainak örök jogon és visszavonhatatlanul bírásra, birtoklásra és rendelkezésre, teljesen kivévén azt udvarnokaink minden joghatósága alól. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényére adtuk ki jelen, kettős pecsétünk erejével megerősített oklevelünket. Kelt Farkas mesternek, a fehérvári egyház választottjának, udvarunk kancellárjának, szeretett hívünknek a keze által, az Úr 1263., országlásunknak pedig 32. esztendejében. Forrás: Hazai Okmánytár, VIL kötet, 64. sz. 1323-ban kelt átirata a gróf Draskovich család levéltárában. 2. 1284. Erzsébet, Isten kegyelméből Magyarország királynéja minden Krisztusban hívőnek, a jelenben élőknek és a jövendőbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, örök üdvöt az Úrban. A királyi felségnek az isteni végzés által a győzelem pálmájával megjelöltetett magas méltóságát illik felékesíteni a mi különös örömünkkel és az általános örömmel egyaránt. Ezért tehát mindenkinek, a jelenben élőknek és a jövendőbelieknek egyaránt a tudomására akarjuk hozni ezen levelünk rendjében, hogy amidőn László, Magyarország nagyságos királya,