Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

egyben fáradhatatlan múzeumszervező munkásságának is bizonyítékai —, amelyek a magyar folklorisztika egyik fellegvárára: Somogyra értékes etnográfiai adatokat tartalmaznak, rámutatva azokra a néprajzi gyűjtésekre, melyeket Herman Ottó végzett a megyében a jelentős egyházi nagybirtok vezetőjének a támogatásával. E gyűjtés méltán egészítette ki az 1872-ben alapított Néprajzi Múzeum anyagát, amelynek az összegyűjtésében — rajta kívül — nem kisebb elődök szereztek halhatatlan érdemeket, mint Xantus János, Reguly Antal és Jankó János. Herman Ottó még a milleneumi ünnepségek propagatív erejét is e gyűjtőmunka szolgálatába állította. A halászat, a pásztorélet, az ősi foglalkozások kiváló ismerője, a magyar pókfauna és a madárvilág jeles képviselője — Kossuth-pártisága és »pogany« volta ellenére — jó baráti viszonyban volt a mernyei uradalom jószágkormányzójával, akit »kedves papomnak«, s »szeretett pajtasomnak« titulált levelében »pogany« létére, akinek tudományszerető és szervező »joindulata és készsége« nélkül — mint írta — nem boldogulhatott volna a somogyi kanászbalták, a fonott karikások, a faragott juhászkampók, a tükrösök összegyűjtésében. A megye folklór kincseinek a feltárásában és összegyűjtésében nyújtott segítséget az alábbi levélben köszönte meg a nagynevű néprajztudós: »Nagysagos Kormányzó Ur! Engedje meg, hogy szívem legbensőbb ösztönét követve, egyszerű szavakkal ugyan, de igaz érzésből fakadva, hálát és köszönetet mondhassak azért a páratlan készségért és buzgalomért, amellyel a magyar-pásztor élet körül folytatott kutatásaimat fölkarolni és Somogy területén sikerhez vezetni méltóztatott. Az igazságnak adom meg azt, ami illeti, ha mondom, hogy Nagyságod útmutatása és közreműködése nélkül nem is érhettem volna célt — oly bámulatosan rövid idő alatt már semmiképpen sem. Legyen meggyőződve, hogy az a vendégszeretet, amelyet kutatásaim közben Mernyén, a kegyes tanító rend jószág kormányzója házánál élveztem, csak növelheti azt a nagyrabecsülést, amellyel Nagyságod iránt mindenkoron viseltetem. Fogadja, kérem, legszívesebb üdvözletemet. Kelt Budapesten 1895. szeptember 1-én. Nagyságodnak tisztelő híve Herman Ottó orsz. képviselő, az 1/9 csoport elnöke.« (Az 1896-i Ezredéves Országos Kiállítás 1/9 csoport-bizottságának elnökeként, a jószágkormányzót e bizottság tagjává választatta.) Értékes gyűjtőmunka végzését igazolta egy másik levelében is: »Kedves papom! Szeretett pajtásom! Abban a hitben, hogy az István villába intézett telegrammomat megkaptad, intézem hozzád e pár sort, azon kezdve, hogy köszönöm Teneked azt a testvéri szeretetet, amelyet személyem iránt tanúsítottál, — azt a készséget és jóindulatot, amellyel vállalatomat elősegítetted s amely nélkül nem is boldogulhattam volna. Kacskovics főszolgabíró a legnagyobb odaadással karolta föl ügyemet, úgy Hochreiter ügyvéd és Hám főerdész úr is. Röptiben és mégis teljes sikerrel végeztem Berzencén, hol Babochay számtartó kalauzolt, Berényben, hová Hochreiter vitt s ahol Galluvich számtartó voit készséges vezetőm. A gf. Festetich népe tudatosan és hallatlan módon nyúzott; de azt, ami szükséges volt, mégis megszereztem; Inkey népe ellenben roppant szerény volt s 50 kr kért egy-egy bárányrováscsomóért ( ! ) — amely árt megdupláztam. Remek botokat, pár jó sótartót, tükörfát szereztem; s a legnevezetesebb: akaát pár nyírfából — helyesebben kéregből — való sótartó, mely nagyon fontos. Közben megtudtam, hogy a mi »hosszúfuruglyánk« a csurgói Times harangozása folytán »tárogatóvá« dagadt s hogy a kiállítási bizottság leküldötte Dr. Vályi Bélát Berzencére e csoda számbavétele végett. Láttam, hallgattam tótos dünnyögéseit — hogy mit fog a zenetudós jelenteni, az majd kisül. Berényben nagyon megéreztem zsebeim feltűnő könnyűséget s estve számadást csinálva rájöttem, hogy nem tanácsos a Balaton tükrén csapást vágni, hanem jó lesz B.pestre menni s kaszáról gondoskodni — így is történt. Én 16 vagy 17-én Győr-Pápa felé veszem utam Göcsej