Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)
jelentékenyebb kárt szenvedtek volna s e mozgalmak zavargásra ragadták volna a munkásokat. E munkásmozgalmakat részben a munkabér felemelése, illetve nagyobb részben s több helyen az idézte elő, hogy a munkaadók idegen munkásokat alkalmaztak s ezeket magasabb napibérben részesítették.« Vasútépítés »A Mocsolád-Tab-enyingi, illetve siófoki vasút kiépítése, melyet az építési nehézségek s az érdekeltségnek a hozzájárulástól való tartózkodása ez ideig késleltettek, kedvező stádiumba jutott, hogy e vasútvonal építését a kaposvári cukorgyár által leginkább érdekelt Magyar Általános Hitelbank vette kezébe. Hatalmas ösztönül szolgál-e vonal létesítésére azonkívül, hogy egy bőtermő vidék főközlekedési vonala lesz, az is, hogy Somogy megye északi része dús cukortartalmú répát termel, melynek a kaposvári cukorgyár részére való olcsó és gyors szállítását e vasút van hivatva biztosítani. A megye törvényhatósága már megszavazta a kilométerenkénti 6000 fr-t hozzájárulást, a törzsrészvények jegyzése iránt az érdekeltség részéről is nagy élénkség tapasztalható. Építés alatt még a következő vasútvonalak állanak: A Kaposvár-fonyódi 53 km hosszú vasútvonal, mely nagy tőzegtelepeket fog felhasználhatóvá tenni, elő fogja mozdítani a cukorrépatermelést s a legrövidebb utat nyitja meg Pécs és vidékéről a Balatonhoz. Az új vasút állomásai lesznek: Kaposfüred, Jád, Osztopán, Somogyvár, Öreglak, Lengyeltóti; a tényleges építési és üzemberendezési költség 1 796 500 frt-tal van előirányozva, melyhez a megye 180 ezer, Kaposvár város 25 ezer forinttal járul. A Szigetvár-kaposvári vasút gyors kiépülésének a nyomjelzési és tervezési munkálatok gyors befejezése és az építési költség biztosítása után mi sem áll útjában. E vasút Somogy megye éppen azon vidékét fogja átszelni, ahol eddig a közlekedési utak rossz volta nagy akadályt képezett arra nézve, hogy e nagy és termékeny vidék gazdasági erejét kellőleg kifejthesse s e vasút által érintett terület erdőterményei okszerűen kihasználtassanak s értékesíttessenek. Az 50 km-nyi vasút költsége 2 millió frt. Somogy megye közel 200 000 frt-nyi törzsrészvény átvételét vállalta el s a vasút által érdekelt nagybirtokosok is nagyobb összegeket jegyeztek. A vasútnak Mozsgó érintésével 12 állomása lesz. Új vasút a múlt évben csupán egy adatott át a forgalomnak: a Kaposvár-mocsoláái szabványos nyomtávú vasút, mely 10 000 hold cukorrépaföldet szel át s kiindulási vonalat képez a Somogy megye északi vidékére tervezett nagyobb szabású vasúthálózatnak.« Forrás: OL. Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése. 1895. Kaposvár, 1895. évf. 47. o. 202. 1895. szeptember 1. Herman Ottó köszönő levele a somogyi pásztorművészet tárgyainak gyűjtéséért A jeles néprajztudós Bertalan Alajoshoz, a mernyei piarista uradalom 1888-1900 közötti jószágkormányzójához több levelet intézett. A levelek jelentős "dokumentumai antiklerikális (saját szavaival: »pogany«) gondolkodásának,—