Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

egy krajcárért (azaz valamivel kevesebb, mint fél pennyért), hogy ne is említsük azt a sok csalárdságot, azt a temérdek orcátlanságot, amit mukkanás nélkül kell eltűrnie. Tudom, hogy ráadásul gabonáját és szénáját is szabott áron kell eladnia a hadseregnek, s hogy ezt az árat jó néhány évvel ezelőtt szabták meg, s mára már jócskán alatta marad a piaci átlagárnak, némelyik évben pedig csak az egynyolcada annak, amit akkor kapna, ha szabadon értékesíthetné a terményeit."... „Nem feledkezem el arról sem, hogy a magyar parasztság szinte teljesen ki van zárva a politikai hatalomból, s bizonyos mesterséges korlátok, amelyeket a legnagyobb erőfeszítéssel sem hágtak át, abban is megakadályozzák, hogy megpróbálja megszerezni ezt a hatalmat; földjét csak szolgai és lealázó megkötések árán birtokolhatja, még csak nem is remélheti, hogy valaha is magasabbra emelkedik annál az állapotnál, amelybe beleszületett; nem egyenlő a törvény előtt a nemesekkel, tisztességes tárgyalás nélkül is bebörtönözhetik, sőt a legutóbbi diétáig meg is botoztathatták; a nemességgel támadt minden vitájában olyan igazságszolgáltatás döntéseinek van kiszolgáltatva, amely természetes hajlandósága szerint ellenfelének számít. Nem felejtem el, hogy meg van fosztva a szabad ember számára legszentebb két érzéstől, a személyes biztonság tudatától és az igazságszolgáltatásba vetett bizalomtól, holott egy jó kormányzatnak éppen ezeket kellene a leggondosabban ápolnia az állampolgárokban. De tudom azt is, hogy mindez még korántsem egyenlő a hűbérességgel, s ha körülnézek a világban, olyan helyet keresve, ahol nem nyomják el a szegényt és a gyengét, sajnos sehol sem találok ilyet. Magyarországon azonban, úgy látom, van rá esély, hogy javuljon a helyzet. Nagy változások indultak el, s többé nem lehet őket visszafordítani; ha mindezt bölcsen irányítják, úgy hiszem, Magyarország boldogabb, dicsőbb jövőnek néz elébe. Elégedett és jómódú nemességet látok; erős kormányzatot, amelynek tekintélye van külföldön, mert szeretik és tisztelik odahaza; látom, amint a magyar paraszt, szabad kisbirtokosként, korlátlan ura saját földjének; választókat, esküdteket, katonákat, azaz polgárokat látok, a szó legnemesebb értelmében, kik háborúban az ország védőbástyái, s szabadságjogainak éber őrei béke idején. Majd a jövő dönti el, hogyan váltható valóra ez a látomás."... Forrás: John Paget: Magyarország és Erdély. Válogatás. Bp. 1987. 103-104., 120., 129-131. oldal. 116. 1840. A mesztegnyői zendülés Mesztegnyő — melynek a Hunyady család volt a földesura — a XIX. sz. első felében hazánk egyik legvéresebb, robbanásszerű parasztmozgalmának volt a színhelye. 1840. dec. 7-én nyílt zendülés tört ki az 1000 lelkes faluban, amelyben a rohamosan elszegényedett telkes gazdák számára egyre fojtogatóbbá vált az urasági birtokok szorítása: a kaszálók és a legelők elvétele, amely a paraszti állatállomány pusztulását vonta maga után. A feudalizmus egyre mélyülő válságában a szabad paraszttá tétel célját maga elé tűző, s rohamosan szegényedő jobbágyok és zsellérek véres parasztmozgalommal válaszoltak a földesúri áruter-