Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

1796.okt.20. »Magyarok vagyunk, meg kell az igazat mondanunk« I. Ferenc 1796. nov. 6-ára hívta össze a pozsonyi országgyűlést, hogy azon a Napóleon fenyegette birodalmának jelentős hadisegélyt szavaztasson meg. A királyi meghívó csak a háború viselésére szükséges segedelem megszavazását óhajtotta az országgyűlés napirendjére tűzni, »minden más dolognak a mellőzésévek, azaz a megyének és az ország sérelmeinek és egyéb alkotmányos követeléseinek a tárgyalása nélkül. A követek megválasztása előtt a megyei közgyűlésen 1796. okt. 20-án Czindery Pál másodalispán nagy hatású beszédet mondott, amelynek hatására Kovács Antallal együtt követté választották. A bátor és szókimondó beszéd hatalmas vihart váltott ki az uralkodóház köreiben, amelynek következtében Czinderyt lázítónak minősítve kizárták követi tisztségéből, sőt az országgyűlés színhelyéről: Pozsonyból is kitiltották. Czindery beszédét az 1796. évi megyei közgyűlési jegyzőkönyv lapjairól idézzük: »Tekintetes Nemes Vármegye! Hallottuk a felségnek országgyűlését hirdető levelét. Kedvezni kívánt ezzel a királyunk a nemzetnek; és méltán várhatja, hogy a magyar köztanácskozásnak ama dicsőséges vége lesz, mellyel megújítsa a nemzetünk már egyszer általa végbevitt ausztriai háznak a végső veszedelemtől való megszabadulását. Várhatja ezt a fejedelmünk annál is inkább, hogy talán még sohase volt a királyoknak haszna oly szorosan a nemzet boldogságához kapcsolva, mint ezen mostani környülállásokban. Mert akármit mondjon az újításokat és változásokat szerető balgatag, csak tagadhatatlan az, hogy a terhes békesség is kellemetesebb a leghasznosabb belső háborúnál. Mi nálunk pedig, ha a külső ellenségnek dühössége, az itt lakozó otromba , tudatlan és azért tehetetlen bosszúállást szomjúhozó népnek mérgivel összeütne, oda volna hazánk, nem lenne abból változás, hanem egy oly egész semmivététel, hogy kérdés: megmaradna-e a puszta helye? Azért ami bennünk erő vagyon, azt soha jobbra nem fordíthatjuk, mintha most a szomszéd házának esett tüzet oltani sietünk. De magyarok vagyunk, meg kell az igazat mondanunk: nem tudom, hogy ezen királyi levél nem fogja-e reánk következő századnak azt mutatni, hogy midőn más nemzetek bolondul is kívántak a maguk méltóságát nagyobbítani, mink éppen akkor a nemzeti hatalomnak még azon részétől is elállunk, aki vele született és amely nélkül a nevét sem érdemli. Megtiltja ezen diéta hirdető királyi levél, hogy adományon kívül mást, csak említést se merjen a magyar tenni. Az egész levél királyunké, látom benne a szívét, méltóságát, de ezt a cikkelyt soha sem hiszem, hogy ő gondolta volna, mert ezt valóságosan a magyar ellen való irigység szülte. Hát csak annyi legyen a magyar diéta, mint a falusi gyülekezet, melyben a porciót szedik? Könyörgök alázatosan méltóztasson a tekintetes nemes vármegye engem egészen meghallgatni, talán egy fertály órának áldozatját csak megérdemlettem; senki se vessen haragot reám, hógy ellene is látszatom szólani, szabad vagyok vele, de sohase hitetem el magammal, hogy szavaimnak nagy súlya legyen, azért kinek-kinek meg lehet azt engedni, hogy ami szívemen vagyon, azt kimondjam. Lám mi a gyümölcse azon privátus ajándékoknak? Már nem is kérdeznek bennünket, akarunk-e adni?Még meg sem engedik, hogy arról szót tegyünk, hanem csak azért hívnak össze, hogy oly adományt