Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

utazásaikról. Ezek az útinaplók különösen szép sorokat örökítettek meg a gazdag és virágzó Dunántúlról, sokat emlegetve a szép Pannoniát, amelynek területén a mi Somogyságunk is elterült. Az utazók — rendszerint délről jövet — Szigetvárt és Zákány táját, tehát Dél-Somogyot, vagy a Balaton szépségét dicsérték. Eugen Flachat lyoni gyáros és kereskedő 1740-ben fordult meg megyénkben: Szigetvárott. Megnézte a Balatont is, amely »bovelkedik halakban — mint írta — és a hűvös szelek miatt a tengernél is veszedelmesebb a halászokra nézve.« E tájon látta azt a zajos falusi táncmulatságot is, amelyben megcsodálta a parasztlegények és leányok ritmikusan duhaj táncait. 1772 tavaszán egy elszánt francia: Zorn de Bulach ezredes utazott át a Dunántúlon. Dél-Baranya járhatatlan útjain keresztül érkezett Szigetvárra, majd Dél-Somogyon keresztül váltott lovak vitték Nagykanizsára. Dunántúli körutazása alatt sok műveletlen és parlagon heverő földet látott, amelynek okát a lakosság csekély számában, az értékesítés nehézségében és az ország politikai és társadalmi rendszerében látta. Az állattenyésztés — szerinte — mennyiségileg és minőségileg fejleszthető lenne, ha a legelők gondozottabbak volnának és az állatok nem lennének hazánkban állandóan — még a szigorú teleken is — kitéve az időjárás viszontagságainak. Clements Simon 1715-ben még Keszthelyen is csak 200 — 300 tapasztott és szalmával födött viskót, s köztük csak két kőből rakott épületet: templomot és kastélyt talált. F.S. Beudant kiváló francia geológus 1818-ban elsőként írta le a Balaton-felvidék földtanát. A XIX. század harmincas éveinek második felében Haussez báró, volt tengerészeti miniszter utazott át Szlavóniából jövet megyénken . Kompon kelt át a Dráván és Babócsán szállt meg a korcsmában. A Somssich család ottani kastélyában tudomást szereztek ottlétéről és meghívták vacsorára. A kastélyban a muzsikáló, kellemes társaságban a báró jól érezte magát, francia színművekből szavalt részleteket s két napi vendégmarasztalás után Pécsre és Mohácsra távozott. Ezekben az esztendőkben járt hazánkban Marmont tábornagy is, aki Keszthelyről Székesfehérvárra utazván meglátogatta Fechtig bárót Lengyeltótiban, akinek híres és nagy szakértelemmel kezelt ménese volt. Ha az értékesebb reformkori közvélemény figyelme rá is terelődött a Balatonra, ezek az évtizedek azonban még mindig az elhagyatottság esztendei voltak. Az 1830-ban e tájon is megforduló világhírű angol utazó: John Paget 1836-ban Hungary and Transylvania című könyvében még ezt írta: »A szép Tó teljesen kihasználatlan a kereskedelem és a szórakozás számára. Egyetlen vitorlás kereskedő bárkát sem látni rajta.« Tíz év múlva a német Eisner is hasonlót írt Ungarn duchreist, beurtheilt und beschrieben (Leipzig 1840.). c. könyvében: »... kihalt a Balaton.« Két évvel később Kohl is leírta: a »Balaton halott.« (Hundert Tag auf Reisen in den Österreichischen Staaten (Leipzig 1842.) c. művében. Lényegében Fényes Elek is ezt írta 1842-ben: »Miota a Festetics vitorlása megszűnt, nincs rendszeres közlekedés a Balatonon.« Közli: Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon. Szeged, 1948. Tóth Lajos: 200 éves a fenékpusztai hajóarzenál. Bp. 1965.