Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
Bevezető az első kiadás elé
hoz is. A szöveggyűjteményben — nem egy — e helyütt jelenik meg először nyomtatásban, és olyan jelentős helyet foglalnak el a táj történetének forrásai között, hogy azoknak — mint az előzőekben is mondottuk — a figyelembe nem vétele jelentős vesztesége lehet köztörténetírásunknak csakúgy, mint helytörténeti vizsgálódásainknak. Természetesen nem volt könnyű feladat a levéltár igen gazdag és változatos anyagából az iratok kiválogatása: a História Simighiensis dokumentációjának az összeállítása, ám még ennél is jóval nagyobb gondot okozott — a terjedelem korlátai következtében — az anyag kellő szelektálása és válogatása. A kötet sokszínűbbé, meggyőzőbbé, hatásosabbá, ennélfogva kerekebbé, egységesebbé tételét — kerülve az egyoldalúságot — azáltal kívántuk elérni, hogy az egyes forrásokat egy-egy történelmi korszakon belül teljes történeti folyamatba próbáltuk beágyazni. így kerülhettük el — az egyes korszakok egészét bemutatva-— a kötet«töredezettségét s kaleidoszkóp-szerűségét, mindenkor törekedvén arra, hogy a közölt dokumentumok időben ne essenek távol egymástól, hogy ezáltal egymásra következésük történeti logikája pontosan legyen érzékelhető az olvasó számára. A rendszerezett iratgyűjtemény tagolása tehát népünk történetének általános periodizációját követi. Az egyes fejezeteken belül pedig az iratok időrendi sorrendjét vettük alapul. Az iratok címének a megválasztásánál pedig mindenkor az iratok tartalma volt az irányadó. A kötet általában a megye történeti területét ölelte magába, jóllehet az 1950. évi területi rendezés a szigetvári járás nagyobb részét Baranya megyéhez csatolta székhelyével: Szigetvárral együtt. A történeti forrásértékű szövegek összegyűjtésekor a helytörténésznek nehéz dolga volt, miután a megye középkori és törökkori dokumentumai meglehetősen megfogyatkoztak és rendkívül hiányosak. Ismeretes, hogy a táj középkori történetének dokumentumait a somogyvári hiteleshellyel 1575-ben Szombathelyre vitték, még a monostor köveit is elmozdították helyükről, egy részét Lakvárába építették, más részét pedig a Balaton túlsó partjára hajózták. Alig 20 évvel később a megye önállósága is megszűnt, a nótáriusi ládában elférő megyei archívum 1596-ban — ugyancsak Rudolf parancsára — Zalába költözött. Amikor pedig már felderengett a megye felett a hódoltság utáni felszabadító harcok s néhány évvel később a Tó mellett győzelmesen előrefutó kuruckori diadalok hajnala, akkor pedig a Zalától különvált megyei levelesláda egy részét az adópénzről elszámolni nem tudó Madarász alispán semmisítette meg bűnös mulasztással, más része pedig az alkalmatlan tapsonyi megyeházán pusztult el az egyik ősi levéltári ellenség: a nedvesség által. így váltak e korszakok Somogy történetében levéltártemető korszakokká. Ám e korszak anyagát is eléggé megrostáltuk, tudva azt, hogy a feudális kori megye történetének hagyományai csak akkor válhatnak értékké, ha egyúttal nemzeti hagyományainknak is értéket jelentenek s egyben a mai, az élő hazaszeretetet is táplálják. Minél inkább közeledtünk a legújabb kor felé, annál inkább növekedett — természetszerűleg — a dokumentumok száma, annál szélesebb mederben adtuk közre azokat, amelyeknek sorát a felszabadulás és a szocializmus küszöbére való érkezés történelmi tényének dokumentálásával zártuk le.
