Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)
VI. Az egyesülettípusokról - A politikai egyesületek
zódtak meg. A polgári állam kiépítésével elfoglalt Andrássy-kormány éppen ezért első lépései egyikével megszigorította az egyletek működését. Az 186l-es Februári Pátens kibocsátását követően országos méretekben bontakozott ki a volt honvédek segélyezését célzó honvédegyleti mozgalom, 300 amelyet még ugyanabban az esztendőben betiltottak, és amelynek egész vezetősége — árulás folytán — 1864-ben lebukott. A kiegyezés ellenzékének aktív fellépése azonban új erőt adott a szélsőbal befolyása alatt álló honvédegyleti szervezkedésnek, amely ellen egyébként több volt honvédtábornok is fellépett. Az egykori honvédeket és nemzetőröket tömörítő egyletek 1867-től kezdve újraéledtek Egertől Szekszárdig, Nagyváradtól Zalaegerszegig és Szegedtől Kaposvárig. 301 „Kossuth szavára a honvédegyletek tevékenysége rövidesen a politikai életre is kiterjedt: követelték a honvédség visszaállítását, az önálló magyar hadsereget. A kormány egy darabig tűrte a mozgalmat,..." 302 majd pedig betiltotta, s ezután csak segélyegyletként engedte ezeket továbbműködni. A helyi források arról tanúskodtak, hogy a Somogy Megyei Honvédegylet iránt is oly nagyra nőtt az érdeklődés, hogy sok hajdani honvéd igazolását a központi igazoló bizottság a könnyebbség kedvéért mindig a heti vásárok napján végezte. 303 A honvédegyleti tevékenység korlátozása után a somogyi szervezet is kénytelen volt Honvédsegélyző Egyletre változtatnia a nevét. 304 Az általa folytatott segélyezés mértékére nézve azonban nincsenek levéltári adataink. Az erre utaló dokumentumok — az országos helyzetnek megfelelően — a pénzügyi támogatások folyamatosságát jelezték. A kiutalt összegek azonban csupán a gondok rövid távú enyhítésére voltak elegendőek. Az Országos Honvédsegélyező Egylet 1872 februári közgyűlése elé terjesztett jelentés szerint az előző egyleti év alatt 1 662 fő részesült összesen 71 882 forintnyi segélyben. 305 A megye egyetlen honvédegyletének későbbi történetéről annyit tudunk, hogy módosított alapszabályát 1886-ban a Belügyminisztérium csak harmadszorra hagyta jóvá. Ekkori céljaik is túlmutattak a hajdani honvédek helyzetének enyhítésén, mert feladataik között a régi bajtársak erkölcsi Lukács L.: 276. p. 301 OL-BM-K-150-1867-III/R-4-3042. OL-BM-K-150-1868-III/R-4-1005. OL-BM-K-150-1868-III/R-4-5 823. OL-BM-K-150-1877-III-4-7519. TML főispáni ein. 123/1867. 302 Mo. tört.: 6/2.: 794., 815. p.; Mo. tört. 4.: 148. p.; Gergely A.-Szász: 50. p. 303 Scháffer Alajos: Jegyzőkönyv=S. 1867. 28. júl. 9. 304 OL-BM-K-148-IV.E-4895. SML főispáni 29/1868. 305 SML ai. 816/1872.