Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)
IV. Az egyesületek tagsága
valószínű — nem okoz meglepetést az a kijelentés, miszerint: az eddigi kutatások során ritkán lehetett a közhelyek szintjéről elmozdulni. Az mindenképp igazolható — ahogy Baranyától Nógrádig, úgy természetesen —, Somogyban is létezett az egyes társadalmi osztályok és rétegek közti bizonyos egyesületekhez kötött elkülönülés. Azt azonban feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy ennek határai korántsem voltak annyira merevek, mint azt sokak feltételezték. Számos olyan kör létezett, ahol nemcsak az iparosok és a földművesek, a munkások és a polgárok szerepeltek egy taglistán, hanem a nagybirtokosok is. A nagy hagyománnyal rendelkező alföldi egyesületkutatásokat figyelembe véve pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy ehhez a tájegységhez viszonyítva a Dél-Dunántúlon gyengébb volt a társadalmi rétegenkénti elkülönülés. 150 Az egyesületi izoláció tradícióit persze a somogyi egyletek esetében is ki lehetett tapintani. Kaposváron például 1828-ban alakult egy nemesi, 1840-ben egy nem nemesi kaszinó. 151 A század végén alapított Kaposvári Cukorgyár rendtartása — nyilván más okból •— alapelvként rögzítette, hogy sem az alkalmazottak, sem pedig a munkások nem léphettek be semelyik pártba és szakegyletbe. 152 A társadalmi és politikai szempontokat félretéve, majd mindegyik alapszabályból az derült ki, hogy — a nem odavalókat kiszűrendő — az új tagokat csupán egy vagy két régebbi tag írásbeli ajánlata, értelemszerűen: a felelősség vállalása után vehették fel. A mezőgazdasági napszámokat, a gyári munkabéreket, illetve ezek szakmánként és munkásrétegenként eltérő összegét 15 ^ ismerve, a „szűrőrendszerhez" sorolhatjuk a tagdíjakat is. Az általánosan elterjedt vélemény szerint ezek összegével lehetett mérni az egyesületek nyitottságát. A tagdíjakat és a hozzájuk kapcsolódó tagsági formákat összehasonlítva több ízben kimutatható az a paradox helyzet — amire sajnálatos módon sokáig kevés figyelmet fordítottunk —, hogy az alapító tag, aki sokszorosát fizette be annak az egyleti pénztárba, amit a rendes vagy a működő tag, kevesebb kötelességgel tartozott, de ugyanakkor kevesebb joggal is rendelkezett. Az egyesületek döntő többsége csak az ilyen, általában a nagybirtokosoktól kapott alapítványszerüen funkcionáló tökével tudták magukat fenntartani. Az érintett birtokosok az ilyen támogatás fejében — természetesen — díszelnökként, elnökként, vagy valamilyen tisztségviselőjeként éreztethették akár pozitív, akár negatív befolyásukat. Az egyesületek némelyikében feltételezhetően a tagsági jogok ilyetén differenciálásával próbálták ezt, a már előre kivédendő hatást — egyébként valószínűleg nem sok eredménnyel — gyengíteni. Az egyesületek társadalmi rétegződésével kapcsolatban egy sor fontos kérdés vár még válaszra: kik vettek részt az egyesület munkájában egy településen belül? A helyi lakosság milyen arányát reprezentálta a tagság? Egy-egy társadalmi réteg mely típusokban tevékenykedett? Kik léptek be egyszerre több egyesületbe? 150 Bezdán, 1981:160-161. p.; Csapody-Tó(h-Véressy:2S2-2S5. p.; Kovalcsik: 11/3335. p. 151 Bergel: 22-23. p. 152 Szili, 1986: 292. p. 153 Pécsi Ker. és Iparkam.: 30-31. p.; A munkás bérekkel kapcsolatban bővebben: Rézler.