Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek

luban 1736-ban Böjtör István magyar zsellér „ex Canisa" élt, pár évvel később fél telkesként került összeírásra. Szentmiklós 1736-ban népes magyar-vend faluként került összeírásra. Az utóbbiak közül 1735/36-ban többen közvetlen a Muraközből érkeztek a faluba, mások Horvátországból költöztek át. Kotynek (Kotnyak), Marisics, Kovacsics „ex Dombovo", Verőcéből, Petrikovic Math, „ex Kaprovnica", Belovar-Körös megyéből, Petrikovic, Franciscus Matis „ex Muraköz", Michal Szollar „ex Cakovcc", Georg Szollar a Várasd Megyében fekvő Vidovik (Vidovei) („Vidovsik") helységből vándorolt a községbe. A vend Vitus Klavak család „ex Taranya", azaz Taranyból érkezett. Michael Matis (Matics) „ex Canisa" telepedett le 1736 őszén, Bunics és Vucsak zsellérek ugyanonnan költöztek át Szentmiklósra. Joannes Szolarról megjegyzik, hogy egy Vas megyei uradalomból vándorolt és telepedett a faluba. A faluban harminc háztartást írt össze az adótiszt, közöttük régtől fogva itt élő német Thomes Tischler famíliát is. A falu jó gazdasági kondícióját mutatja, hogy 19 vend és nyolc magyar telepes család kontinuus lakosnak tekinthető, s a bevándorlás a negyvenes években is tartott jó telekszerzési lehetőségeket kínált az uradalom. A Zalából Szlavóniába vezető út mellett feküdt, ami a kezdődő árutermelésük számára felétlenül kedvező lehetőségeket teremtett. Berzence és Szentmiklós Délnyugat-Somogy legjelentékenyebb településeinek számítottak ebben az időszakban.

97 A Szigetvári districtus a század harmincas-negyvenes éveiben alig mutat változást. Fejlődési jellemzőkben semmiben nem tér el a vármegye más kisebb régióinak sajátosságaitól. A vándorlás továbbra is jellemző e térségre is, ha közel sem olyan ütemben, mint az ezt megelőző negyedszázadban érzékelhető volt/

18 Forrásainkból látható, hogy Pata, Szilvás, Kisfalud, Töröcske, Lak, Szentpál, Simonfa, Cserénfa, Sántos, Szentbalázs, Homok (Később német többségű településsé vált), Hajmás, Gyarmat, Gálosfa, Bőszénfa, Almamellék, Tótkeresztúr (Tott X. Ur.) színmagyar települések, ahova tovább tartott a harmincas-negyvenes években is a beköltözés a megye és a megyén kívüli falvakból. Kisfaludba Zimányból, Szennából elsősorban zsellérek telepedtek be urasági engedéllyel. Homok lakóit három telepes jobbágy szaporította „ex Barana". Hajmásra ugyancsak Baranyából zsellérek érkeztek, Gálosfára három negyedtelkes jobbágycsalád költözött uradalmi engedéllyel. Almamellékre Baranyából egy jobbágyfamília kapott letelepedést biztosító „szálló levelet", érdekes módon a családfő Mathias Almamellék! néven került regisztrálásra. Ugyanitt telepedett le a szigetvári katonai szolgálatból kiöregedett szerb Derko Radossa. Utalnunk kell rá, hogy ezen utóbbi nem egyedi eset. Közel ötven esetet gyűjtöttünk össze, a vár szerb, német, horvát, magyar őrségéből kiváló veteránok letelepedéséről.

99 Szentlászlóra Step. Bosnak Baranyából érkezett zsellér. Mozsgón, Viszlón, Szulimánon, továbbá Bécen és Hatvanban csak magyar népességet írtak össze. Patán hasonlóképpen. Apáti is teljesen magyar falucska, ahova Balog István kiszolgált katona telepedett le és negyed telkesként került regisztrálásra. Még ugyanebben az esztendőben Sajtos Pál is itt nyert letelepedési engedélyt, sőt a következő esztendőben fia is jobbágytelket nyert. (Mindketten negyed telket kaptak.) Apátiban még két obsitos került a szigetvári várőrségből. Kustos