Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek

találták magukat. Négy esztendő alatt zsellérből jobbágytelek-tulajdonossá váltak, s mindkettőjük kisebb szőlővel is gyarapodott. Buzsák adózó népessége figyelemre méltó módon növekedett. Ötvenkilenc telepes jobbágy, kilenc-kilenc nős iletve nőtlen adózó önálló gazdafiú, továbbá öt zsellér található a faluban. Magyar-horvát (sokac) nemzetiségi jelleg jellemző, enyhe magyar többséggel. A következő esztendő forrásai lehetővé teszik, hogy újabb vonásokkal rajzoljuk meg a somogyi nemzetiségek 18. század eleji helyzetét. Külön figyelmet érdemel az 1728. évi összeírás, mivel minden településnél utal a népesség betelepítésének időszakára, valamint a földesúrra, aki a legtöbb esetben egyben a telepítést végrehajtó tulajdonosnak is tekinthető. A falvak családonkénti, háztartásonkénti összeírása továbbra is lehetővé teszi névclemzésükkel a nemzetiségi arányok megállapítását, s minden eddiginél részletesebben a gazdasági erejük elemzését. E forrást gazdaságtörténeti szempontból feldolgozták már. A nemzetiségek településtörténeti vizsgálatához, a megye északkeletre fekvő térségében ad némi lehetőséget. A Vörs-Felsőzsitva-Nikla-KaposvárKapospula között meghúzható vonaltól észak-északkeletre fekvő települések közül mi csak azokat említjük meg, amelyek nemzetiségi népességre nyújtanak újabb adatokat, utalásokat. Megjegyezzük, hogy nyilván az egész vármegye öszszeírásra került e módszer szerint, azonban valószínű, hogy a többi kötetek elvesztek. A kilencvenhét falu regisztrálása azért érdekes, mert minden esetben utal a népesség jelenlétének idejére. Az „ . . . ab antiqua populosa ..." a régtől helyben lakást jelenti, azaz a török után már lakott hely volt. Más esetben a betelepítés illetve a betelepedés pontos dátumát adja meg. Megint más esetben lakás évét írja le, amelyből viszont a betelepítés éve számítható ki. Az utóbbi azonban nem pontos adat több esetben.'

4 Balatonkeresztúr színmagyar község, a korábbi forrásokban elő-elő bukkanó szláv telepesek is végleg eltűnnek. A falu alig egy évtized alatt a magyar bevándorlás következtében népességében megduplázódott/

5 Figyelemre méltó Balatonkeresztúr promontoriuma, amely 1720-ban csak nyomaiban volt meg, most nyolc magyar zsellércsalád élt itt, kizárólag a szőlőművelésből. Egy szláv zsellér mindössze két esztendeig lakott itt, majd továbbvándorolt ismeretlen településre. Mérő (Mere) régi telepítésű falu nagy kiterjedésű szőlőheggyel, amelyen mintegy félszáz tulajdonos van a környékről. Egy-két esztendeig itt tengődő horvát, vend, sváb paraszt neve is feljegyzésre került, a következő esztendőkben azonban már nincsenek ott. Jelzi ez azt a népmozgást, amely a falvakba irányul ugyan, de azt megelőző fázisban, szőlőhegyeken, pusztán dolgozva várnak kedvező letelepedési lehetőségre.

76 Szomajom és Csokonya színmagyar faluként kerültek regisztrálásra. Miklósi újonnan telepített falu, amelyet a Pernesz! család németekkel erősített meg.'

7 Az összeíró külön kiemelte, hogy „svábokkal" történt a telepítési akció. Amennyiben pontosan adta hallás után vissza a neveket az összeíró, ami kevésbé valószínű, a következő németek kerültek a faluba: Jakob Czingh, Jakob Kervarich, Michael Balich (Balish), Johannes Czinghoffer, Johann Riefhoff, Johan Fugt (Fux), Karolus Olmacht. A „svábiai" („svevi", „svevior") telepesek adómentesek, engedéllyel jöttek. A rovatok kitöltetlensége nem jelenti azt, hogy semmivel nem rendelkeztek. Az adózás szempontjából még érdekte-