Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek
Ennek a területnek a teljesen magyar lakosságú települései, ahova több összeírás névanyagának elemzése alapján tudjuk, egyetlen „idegen", azaz nem magyar népcsoportba tartozó telepes sem érkezett 1720-27. között, a következők: Gölle (Gelle), Pula (Pulya), Attala, Csorna, Mosdós, Baté, Szabadi, Taszár, Fonó, Boronka, Büssü, Kazsók (Kasok), Várda, Zimány, Gyalán, Zala, Berki, Kapoly, Szil, Kér, Koppány, Németegres, Orda, Nagyberény, Som, Ságvár, Hídvégfalu, Ráksi (Ráksy), Ádánd, Igal, Sellye, Apáti. Korábbi összeírásokkal összevetve viszont látható, hogy a szomszédos dunántúli területekről a magyarság lassú bevándorlása tart még, és erősítik ezeket a magyar falvakat a baranyai és a zalai magyar falvakból származó, főleg zsellérekből álló csoportok. Csehi és Füred lakossága változatlan. Karád kis mezőváros magyar lakossága további gyér növekedést mutat. Túr és Látrány viszont nagyobb magyar telepes csoportokkal növekedett az 172 5 — 1727. közötti időszakban. Látrány és Karád népességéből figyelemre méltó zsellércsoportok költöznek a szomszédos településekre. Szembetűnő a „Látrányi" és a „Karádi" névanyag szaporodása az adóügyi dokumentumokban. Tab szlováksága tovább szaporodott, s az újabb betelepülők, mint korábban tapasztalhattuk, ugyancsak Nyitra megyéből érkeztek. A községbe érkezett magyarok viszont elvándoroltak. A Nágocsra települt németek, akiket 1725-ben összeírtak, 1728. évi háztartások regisztrálásánál nem találhatók. Lehetséges, hogy a letelepedést követő esztendőben továbbvándoroltak. Biztosabbnak látszik azonban az, hogy mivel adókedvezményük volt, nem írták 1727-ben újra össze őket. Az kétségtelen viszont, hogy a megyéről készült, családneveket tartalmazó forrásainkban ebben az esztendőben sehol sem tüntették fel az itt megismert német családokat. A conseriptor csak újabb magyar betelepülést konstatálhatott. „Nicolaus Vörös pro fugit in Cottum. Tolnensem ad possessionem Fonyód." Továbbá „Michael Balassa in Cottum. Veszprémiensim ad Enyingh". Mint jeleztük korábban, Nágocs német telepeseink 1725. évi bejegyzése, írástanilag is, de papír minőségben is eltér a vele egy időben egy kéztől keletkezett forrástól, ami óvatosságra figyelmezteti a kutatót, hogy talán egykorú tévedés ténye is fennforoghat, esetleg elírás történhetett.'' 5 Kisberényben változatlanul magyar-horvát telepesek újabb érkezéséről tudunk 1727-ben. Tótgyugy újabb összeírása a horvát-vend többségét mutatja továbbra is. Egy évtizede itt élő szláv lakosság számaránya változatlan. Néhány vend család és ugyanakkor magyar telepes is érkezhetett 1726-ban, mert 1725-ben még nem voltak a faluban. (Bradanovics horvát, Klimpa és Perja vend telepesek, Török és Látrányi magyar zsellérek érkeztek 1727-ben a községbe.) Somogyvár horvát-vend aránya tovább növekedett. Érdekes azon jelenség, hogy ugyanazon családnevűek - akik nem testvérek, sem nem fiúk - gyarapodtak. A betelepülésnél nyilván szerepet játszott az elvándorlás utáni kommunikáció, s a hírek nyomán egy-egy nagycsalád tagjai érkezhettek, akik más településeken nem voltak megelégedve helyzetükkel. Öreglak (Lak) népessége nem változott azon túl, hogy a magyarság bevándorlásával némileg tovább erősödött. Ügy látszik Franeiscus Schifter és Tomo Krisle német illetve horváth zsellérek a magyar népi környezetben is fel-