Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek
mann, Adam Stier, Math. Felber, Henrik Regenshof fer. Abraham Fürst (First), Fr. Fux, Rosenberg családok zsidók voltak. A legtöbb német família kontinuus volt, vélhetően már a vár és város felszabadulásakor, 1689-től a várható jó ipari és kereskedelmi lehetőségek ittmaradásra késztették őket.' 2 A városba a folyamatos betelepülés figyelhető meg, elsősorban magyarok, de akadnak horvátok is. Vas és Tolna megyei magyar zsellérek érkeztek 1726ban is. Több német család Pécsre vándorolt, ahol folytatta ipari foglalkozását. A magyar családok kezén szembetűnő a műhelyek szaporodása, a horvátság kezén is megfigyelhető az új műhelyek alapítása. Nyolcról harmincötre növekedett 1720-tól a számuk, ami egyúttal a magyar elem megerősödését, továbbá gazdasági té.ren a mezővárosias ipari fejlődés erősödését mutatja. Apáti, Poklosi, a korábban horvát lakossággal rendelkező Tótszentgyörgy magyar többségű, illetve teljesen magyar népességű településekként tűnnek fel. Mcrenye és Kadarkút tisztán magyar népességű. Kevés horvátság elvándorolhatott a településről. Csököl érdemel nagyobb figyelmet. A mikrotáj legnépesebb települése. 1723-ban is összeírták, az 1726. évi adófelmérés idején száztizenhárom háztartást rögzítettek azok a források, amelyekben részletesen leírták viszonyait. Szembetűnő, hogy 1726 körül és még utána is, azokban a községekben, amelyek közelében feküdtek, nagy számban jelennek meg olyan jobbágy- és zscllértelepesek, akiknek vezetékneve „Csökölly, Csökölii". Ezen megfigyeléscink is alátámasztják a kor névadási gyakorlatára vonatkozó korábbi megállapításainkat, amely szerint a származási hely döntő szerepet játszott az új letelepedési helyen. Kisbajom, Gigc, Kovácsi, Nemeske, Hedrehely, Lad, Homokszentgyörgy, Istvándi, Hatvan, Viszló, Szulimán, Almamellék, Tótkeresztúr, Patosfa, Bőszénfa, Gyarmat, Cserénfa, Kaposkercsztúr, Sántos, Szcntbalázs, Simonfa, Kislak, Döröcske, Szerdahely, Szenna, Kisfalud, Újlak, Szentbenedek, Kálmáncsa névanyagának tüzetes elemzése során egyetlen szláv vagy német családra nem leltünk. E felsorolásban szerepelt Szentlászló is, amely változatlanul, a török utántól: Hérics és Filipovics család, valamint a Kisasszondy és Horvát família által lakott aprócska település volt. A Dráva árterében Révfalu (Refalu) és Sztára horvát többségű falvak. A horvátok több mint egy évtizede itt laknak, hasonlóképpen a kisebbségben lévő magyarok is. Csertő és Visnye, valamint Szentmihálypuszta továbbra is teljesen magyar népességű települések. Nemzetiségi szerkezetében nincs vagy alig van változás az évtized legelejéhez képest e falvakban. A telkekre, az állatállomány mennyiségi adataira tekintve megállapítható, hogy a magyar és a nemzetiségi lakosságú települések között nincsenek, vagy alig láthatók különbségek. Vannak kiugró állatállománnyal rendelkező helységek, azonban nem hozhatók összefüggésbe nemzetiségi hovatartozás szerint. Továbbá azért is kockázatos lenne összefüggéseket keresni és konzekvenciát levonni, mert rendkívül alacsony nívón állapíthatók meg a mennyiségi eltérések, amelyek inkább természeti, időjárási, morfológiai viszonyokra, gyakori állatmegbetegedésekre és járványokra vezethetők vissza. A nemzetiségi települések vizsgálatát Kaposvár és környéke, valamint a Kapóstól a Balatonig elterülő térségben vizsgáljuk meg a következőkben. Forrásaink 1727-ből származnak. /2 / a
