Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek

Mindenekelőtt nagy elterjedéséi a Faiik (Feik), Hepp, Horn (Hornh), Zeiger, Boich. Igal mezővárosra pillantva láthatjuk, hogy változatlanul magyar település, kivételt csak a falu végén élő két horvát zsellér képez, akik halászok lehettek. (Stipo Ribar és Nika Riba.) Sellye, Csehi, Apáti, Andocs, Füred, Karád, Tur, Látrány, Szőlősgyörök, teljesen magyar lakossággal bírtak. Összehasonlítva az ekkor regisztrált horvát településekkel, jobb gazdasági kondíciókat láthatunk amazokénál. Különösen állatállományuk mutat növekedést. Tótgyugy (Tott Gyugy) szláv lakossága a húszas évek végére megszilárdult. A sokác-magyar falu kontinuus sokác családfői nevét 171J-1728. közötti adószámbavételek alapján ismerjük. Ezek a következők voltak: Bucsanacz (Busanac), Maticza, Grcsa, Plavocsics, Hadarics (Hadric), Rucsa (Rusca), Ruskar, Laczkovlcs, (aki a Szlavóniában fekvő Verőcéből ekkor érkezett a már régóta itt élő testvéréhez), Sivkovics (Zivkovié), Krivic, Zágráb mellől vándorolt a faluba. A „szláv" jellege ekkor erősödött meg a falunak, a későbbiekben is „illír" (sokac) illetve vend népeket találunk/' Kisberény sem érdektelen népességi, nemzetiségi vizsgálatunknál. A török megszállást követően „szláv" lakosságot találunk a faluban. A 17. század legvégén szerbek által lakott település. A húszas években horvátok (vendek ?) telepedtek be, majd 1719-ben újabb magyar zsellérek. 1724-28. között többségében szláv településként regisztrálták. Legrégebben négy „Rácz" nevű családfőt írtak össze, akik nyilván a török alatt már itt élt szerbek voltak. A Radies, Tomics és az Aldovac család is szerb volt." Lengyeltóti magyar-szláv faluként ismert 1724-1725-ben. A századvégi forrásokban „illír" jelzővel illették, amely a horvát (sokac) népességet takarja. Fényes is „tót-magyar" falunak ismerte, amely a vend jelleget is jelzi. Igen erős gazdasági kondíciójú falu az egész század folyamán. A folyamatosan szereplő családnevek a horvát-vend együttélést mutatják. Horvátok: Brandanovics, Bra(o)daric. Balearic, Sustoevic. Pantelic, Gallovic, Radie. A vend családok: Verpolajecz, Habján, Timpa, Suttar, Hagyan (Hagyon), Matura, Les sa, Tumpak (Tumpek). Az elvándorlás kisebb méretben most is megfigyelhető, de újabb horvát és vend betelepülés is. Gamás színmagyar telepes község, amelyben hét háztartást írtak össze. Vámos népessége többségében magyar volt a török utáni évtizedben. 1720 után néhány horvát családfőt írtak össze, akik nyomába újabbak érkeztek és a század végén, zömében horváttá vált a település.

58 Alsózsitva színmagyar településként került összeírásra 1725-ben. Később nem találkozunk nevével, talán elenyészett. A conseriptor megjegyezte, hogy Grabonczi Ferenc Zala megyei telepes, aki most érkezett.'

11 Somogyvárra vonatkozóan újabb adatokat ismerhetünk meg 1725-ben. Igen népes magyar-vend-horvát falu. Joannes Horvátról megjegyzi a conseriptor, hogy idegen és Stiriából telepedett le a faluba. Georg Trapul, Ma,rk Simovics, Vitus Polistrak, Markus Fertity (Ferecsity) vend jobbágyok voltak, akik azonban „régi lakók", szemben a Siva, Allíkics, Pavelics, Galics horvát famíliákkal, akik „Nco popul, in Somogvar . . . ". Később elég erős elvándorlás regisztrálható Somogyvárról, s a század végére főleg a vend lakosság maradt meg a magyarság mellett.