Magyar Kálmán: A középkori Segesd város és megye története, régészeti kutatása - Somogyi Almanach 45-49. (Kaposvár, 1988)
VI. Régészeti és művelődéstörténeti emlékek Segesdről
eszközei a sarlók voltak. Vékony, erősebben iveit fogazott élű típusaikat is a mezővárosi kovácsmester készíthette. Ezek az aratás fontos eszközeit adják, mint a -nádaratásra való széles pengéjű, csonkolt hegyű, erősen ívelt, vastag nyéltokmánnyal rendelkező sarlótípűs. A korszak kaszái még nem a maihoz hasonló hosszú, kifelé keskenyedő, széles pengéjű típusok voltak, hanem jóval rövidebbek és keskenyebbek. A hozzájuk tartozó tokmányakasztó vasak, hornyok, valamint a fenőkövek is előkerültek. Az ásóknak a külső, ovális éle (amelyben volt a fafoglalat!) került többnyire elő, míg a különböző nagyságú kapák a szőlőművelés eszközeiként nagyobb számban mutatkoztak. Ásó vagy kapa nyélfoglalatai lehettek az enyhén ovális, belül négyzetes rögzítőcsonkkal rendelkező vastöredékek. Az egykori jmezőgazdaság, gyümölcstermelés technikájára utalnak ezek a korabeli kapák, vonyogók. A segesdi vidék nagy hagyományú szőlőműveléséhez tartoztak az előkerült szőlőmetsző kések, kacorok. Ezeket a karózó szőlőművelésnek megfelelően használták. Egyik végük az ágmetszéshez ívelt, a másik a bárdszerűen kiképzett babukával a vastagabb csonkok levágására szolgált. A jelentős segesdi állattartás emlékeihez tartoznak a ló- és a szélesebb marhapatkók, különböző szekérvasalások, a nagykarikás, csuklós lózablák, a pofarudas zablapálcás típusok. A különböző szíjeiosztók, karikák, pányvavasalások, valamint „rafinált” bilincsek. A nagyszámban előkerült egyszerű és a XV—XVII. századi széles csillagtarajú sarkantyúk, a különböző méretű csizmapatkók is a lótartásra utalnak. Ugyancsak megtalálhatjuk az erdei fa-munkák szerszámainak sorozatát is. így a hosszú élű, hasításra alkalmas erdei fejsze, amelynek vastag foka ütésre is használható. A szeghúzóval rendelkező, szélesebb élszerű ácsszekerce mellett a sima hasítófejsze és a hasítóék is igen gyakori. Gyakori lelet a fúró, a véső, a kaparó, a fúró-vésővel, a favágóval és a hegyes árakkal együtt. A XV-—XVII. századi segesdi mezővárosban — az általánosságban használt famegmunkáló vésőkön kívül — kőfaragó íés ötvöseszközöket, kicsiny kalapácsokat, köztük hegyes végű, poncoló kalapácsot, bőrvá- nyolót és a különböző edénymintázó vasakat: (vágott és faragott végűt!) is használtak. A felsorolt fegyverleletek; a tőr, ,a nyíl, a számszeríj, a puska, a sisak és páncélmaradványok a XVI—XVII. századi háborús időszakokra utalnak. Ezek — a mezőváros területéről előkerült fegyverleletek — is részben a -török—magyar végvári küzdelmeknek, harcoknak, va-íia- mint a különböző katonai megszállásoknak az emlékei. A számtalan egyszerű vastárgyakból kiemelhető néhány különösen szépen díszített. így az a bordázott, hengeres vaslemez, amelyen két -sorban -öt-öt átlyuggatott dísz fut. Valamint az a széles talpú kengyel, amelynek az ,alján futó széles lemezen 2 db, átlyuggatott rozetta- díszítiés figyelhető meg. Ide sorolható az a megközelítőleg ovális, kereteit és kettős indás, pálma-levél motívumot mutató vaslemez, amely kí150
