Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)
Otthon a világban. Vázlat Takáts Gyula költészetéről
közöttben, éppen a múltból szerezve reményt. A Szigetvár tanúsága szerint pedig egyenesen a cselekvés vágyáig vezet az emlékezés: „Sziget a példa itt nekem, / hol Zrínyi és a nagyapám / tettel beszélve vesztek el! / Képük díszíti házam és hazám." Takáts Gyula ekkor írott versei cselekvést követelnek, az emelkedés lehetőségét a tevékenységben jelölik meg. „Mert nem törvény, de tett kell már" — olvassuk Egy alkalmi népvezérre című költeményét; „Építő példa, bátor munka s tett / segíthet rajtunk már csupán" — hangzik a Keserű versben. A Figyelmeztető pedig az írói elkötelezettség konok erkölcsére int, a helytállás férfias erényét sürgeti: — Állj helyedre újra! Légy bátor, mint a tárgyak. Légy jel és légy szava a megkínzott világnak. Mi mulandó, vesd meg! Gyűrd le undorod s kezed. Hirdesd, mit tőled vár az örök emlékezet. Mit tőled vár a szív. Vérző hazád s az ember. E vers már a tragikus lehetőségekkel is számol: a közelgő „december" fenyegetésére figyelmeztet. Takáts Gyula, csakúgy mint a népi mozgalom költői vagy elméletírói, az „utolsó előtti pillanat" tragikus pátoszát éli át. A háború árnyékában, a megsemmisülés látomásával viaskodva, megborzadva az elvégzendő munka beláthatatlan nagyságán és a fölsejlő fenyegetéseken, cselekvésre kíván mozgósítani. Mivel a megváltásról hír sem érkezik, és a tettekre bujtó vállalkozások közönybe hullanak, egyre többet vergődik a közelgő tragédiák súlya alatt. Harmincadik esztendő című versében a sorsforduló csüggesztő látomását jeleníti meg: „Mint kő fekszem hideg szívén, / egy fordulón . . . Egy út felén, / melyen először ma vagyok, előttem hét dühös bika, / mögöttem könnyű angyalok." Az életnek az a rendje, melyet maga körül létrehozott, ugyan menedéket kínál, de ő nem akar a „kert" idillijében megzódni a történelem viharai elől. A szelíd szavú indulás után drámai indulatú költővel ismerkedünk. Takáts Gyula versei biztatnak és sürgetnek, vádolnak és haragvó szenvedéllyel bélyegzik meg a nemzet közönyét vagy erénynek hazudott hamis virtuskodásait. Versei zeneiségre váltják a korábbi festői eszközöket: komor zengéssel vagy bizakodó dallammal szólanak. Poétikája átalakul: elveti az impresszionista ábrázolást, a képek merész, barokkosán gazdag játékát, mozgósítani kíván s ezért drámai intonációra törekedik. Erre vall A tihanyi szirtről című verse, mely az igazság hirdetésének igényében dolgoz ki új poétikát :
