Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

A harmadik nemzedék indulása

a pécsi öttorony és Sorsunk, a székesfehérvári Vár, a szombathelyi írott Kő, a debreceni Tiszántúli Figyelő —• szívesen adott teret a fiatal költőnemzedék műveinek. Mindez azonban keveset változtatott azon a tényen, hogy a harmadik nemzedék költőinek jórészt magányosan kellett tájékozódniuk a harmincas évek egymással küzdő politikai és kulturális irányzatai között. E nemzedék költészete a hagyományos humanista gondolat köré épült, az általános történelmi földrengés idején szerette volna védelmezni ezt a gondolatot. Ezért gyűjtötte össze és gondozta az emberi kultúra, az európai és a magyar nemzeti művelődés értékeit, hagyományait. Humánus értékeket őrzött és hirdetett, innen származott érdeklődése az elsülylyedt mítoszok, az antik hagyományok, a formai klasszicizmus és a modern tudomány: a lélektan, a vallástörténet, az etnográfia, a természettudományok iránt. A kultúrából és a tradícióból szeretett volna védőgátat építeni a lélek köré, vagy legalább szigetet, amely kiemelkedik a szenynyes áradatból, akár egy korszerű Ararát. A szellem szép szigete persze ábrándnak bizonyult, hiszen jóval erősebb hatalmak ostromolták. A védőgát leomlott, a szigetet elsodorta az áradó erőszak, a fasizmus, a háború. A kulturális értékek védelme és a sziget gondolata szabta meg a harmadik nemzedék hivatástudatát. Évszázados hagyománnyal szakított ennek során. Valójában az irodalmi felújulás, a testőrírók fellépése körül született meg az a költőszerep és -tudat, amelynek értelmében a költő a nemzet „mindenese": prófétája, vezére, bírája és harcosa. A reformkor romantikája és a szabadságharc forradalmi lendülete felerősítette ezt a szereptudatot, Vörösmarty és Petőfi valóban vállalták a szellemi vagy a politikai vezér küldetését, feladatát. A hagyományt Ady váteszi költészete örökítette tovább, majd Kassák és az avantgárdé is közösségi és mozgalmi hivatásnak tekintette a költészetet, és József Attila, Illyés Gyula is a kialakult hazai költőtudatot ápolták, vállalva a politikus író szerepét, A harmadik nemzedék szakított először kollektív módon és eltökéltebb formában ezzel a hagyománnyal. Tapasztalatai elrettentették a politikától, hiszen főként a jobboldali politikáról voltak ismeretei. Nem éppen indokolatlan félelmei óvatosságra intették a történelem iránt. Nem hitt a művész személyes irányító szerepében, ahogy Vas István mondotta, idegenkedett a világmegváltástól, a nagy gesztusoktól. A műhely és a lélek belső körébe vonult, érezvén, hogy külső erők kényszerítik erre a visszavonulásra. Tulajdonképpen nem a hagyományos szerepet utasította el, hanem úgy gondolta, maga a történelem fosztotta meg ennek a szerepnek a lehetőségétől és pátoszától. Nem hitt abban, hogy a költészet meg tudja javítani a világot, s visszavonult, nehogy a világ rontsa meg a költészetet. Babits Mihály, imént idézett bírálatának tanúsága szerint, jól látta, hogy a „Nyugat unokáit" mi különbözteti meg az előttük járóktól. De azt is látta, hogy a harmadik nemzedék korántsem egynemű, uniformizált csoportosulás. „Van közöttük rímjátékos és ritmusbűvész — állapította meg —, plakátstílusban dolgozó zsurnaliszta költő, hosszú, szabad sorokban vég nélkül csevegő asszonypoéta, pesszimisztikus lélekelemző, szocialista propagandalantos és földszagú paraszt vagy még földszagúbb álparaszt." Vagyis már az indulás idején kitetszett, hogy a harmadik generá-