Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Három verselemzés (Fakutyám, fényben, Knósszosz romjain, A magyar Waste Land-ek)

kokó" bájt tudott adni — némiképp átalakult. Egy összetettebb és dinami­kusabb metaforizmus körvonalai bontakoznak ki a Knósszosz romjain ol­vasója előtt. Említettük, hogy a verset az élmény belső feszültsége hatja át. Ez a feszültség, a dialektika dinamikája határozza meg a költemény kompo­zícióját és stílusát. Takáts Gyula verse a belső vita szervezetlen formájá­ból teremt költői alakzatot. A vers voltaképpen egy utazás élményeit és az élmények nyomán rajzó gondolatokat foglalja össze. Az élményeket az utazás látványai szabják meg: a hajóút, a látóhatárra kerülő szigetek és hegyfokok, az elvonuló városok. Ezek a látványok válnak a meditáció for­rásaivá, s indítják meg a mitológiát, a kultúrtörténetet vagy a huszadik századi ember keserves tapasztalatait idéző gondolatokat. És minthogy e gondolatok nyomban szembesítik egymással a klasszikus múltat és a huszadik századi jelent, az antik harmóniát és a modern diszharmóniát, a meditáció belső vitává, az eszmélkedés színpadán folytatott diszkusszió­vá válik, s ez a vita határozza meg a költemény felépítését és nyelvi szö­vegét. A vita — a köznapi életben is — érvekből és ellenérvekből, kité­rőkből, szaggatott mondatokból, befejezetlen következtetésekből áll. Ilyen módon alakult a Knósszosz romjain stílusa is. Gyakoriak a gondolatjellel vagy hármas ponttal elválasztott illetve lezáratlanul maradt gondolatok. ,,— De hol van Tiresias? ... A szellem? .../... Ithaka? . . . Nincs . . . csak neki volt! . . . / Velőkig rázó gépház ... / Vonító mitológia ... / Ithaka nincs ..." — hangzik például ennek a diszkusszív stílusnak egyik jellemző példája. A vita — mint mondottuk — a költő „lelkének színpadán" zajlik, a személyiség belső övezeteiben. Az érveket és ellenérveket egyazon tudat ütközteti egymással össze, hogy a küzdelemből valamilyen eredmény : fel­oldás szülessék. A költő eszmélete így lesz — Vas István szép Cusanus­versének szavaival —• „coincidentia oppositorum", vagyis az ellentétek ke­resztezési pontja. Takáts Gyula eszméletében is küzdelem folyik: a klasszi­kus harmónia eszményét kell összebékítenie valamiképpen a modern vi­lággal, amiben sorsánál fogva élni kényszerül. Ö is érzi azt a drámai hely­zetet, amiben a modern ember él, különösen akkor, ha visszapillanthat az „aranykorba": a klasszikus harmónia hazájába. „Álltam, mint borotván, e világban" — írja ő maga is, érezve a helyzetében rejlő drámai mozzana­tot. Ám azt is tudja, hogy valamiképpen meg kell oldania ezt a helyze­tet. Többféle megoldás is kínálkozik. Elvetheti a klasszicizmust, akár saj­nálkozó lebecsüléssel tekinthet reá, de akkor az örökség egyik legtöbbet érő kincsétől fosztja meg magát. Hátat fordíthat a modern világ válságai­nak, diszharmóniáinak, hogy a klasszicizmusban keressen menekülést, de akkor álomvilágba, képzelgések közé kerül. Végül szintézist kereshet a klasszikus örökség és a modern világ között, vállalhatja a régit és az újat, őrizheti a humánus örökséget, egyszersmind részt vehet a modern világ mozgalmaiban-küzdelmeiben. Aki tovább akar jutni, és le akarja küzdeni a változó korszak dilem­máját, bizonyára a harmadik — igaz nehéz és áldozatos — lehetőséget választja. Ezt teszi Takáts Gyula is, midőn az antik harmónia és a mo­dern válság dialektikájából a humanizmus mai változata felé tájékozódik.

Next

/
Thumbnails
Contents