Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században

A Tanácsköztársaság mind az önálló könyvtár, mind pedig az önálló múzeum terveit meg akarta valósítani a városban. Köztudott, hogy párját ritkító szép tervek tették ünneppé a leendő somogyi múzeum számára a Tanácsköztársaság időszakát. Nemcsak Rippl-Rónai Ödön ajánlotta fel értékes képzőművészeti gyűjteményét a város részére, hanem a Budapesten megalakult hármas tagozatú festőiskolának — éppen Kaposvár székhellyel állították volna fel 12—15 művész hallgató részére a szabadiskoláját: Rippl-Rónai, Bornemissza Géza és Vedres Márk irányításával.

A sajnálatosan rövid történelmi időszak — a város igen nagy kárára

— e szép terveket nem tudta megvalósítani. Végül is csak 1923-ban kezdhették meg újra a tárgyalásokat a múzeum ügyében, a város ettől kezdve is jelentős támogatást helyezett kilátásba. Hiábavaló volt a megyei közgyűlés ünnepélyes döntése is: 1925. nov. 23-án — a Magyar Tudományos Akadémia alapításának a centenáriumán —, amely Széchenyi Istvánról kívánta elnevezni a közművelődés céljainak az előbbrevitele érdekében a megyeszékhelyen felépítendő kultúrpalotát, amelyben — mindenekelőtt

— múzeuma és könyvtára nyert volna elhelyezést. Az ünnepélyes fogadalmak és a nagy szavak ezúttal is kongva hullottak alá a tétlenség és a meg nem valósulás süllyesztőjébe. Sőt az albérletből — albérletbe költöző s veszélyeztetettségnek is kitett múzeumi anyagnak — 1927-től 1933-ig 3 helyiséget biztosított az amúgyis szűk városháza második emeletén. Innen került 1934-ben újra a megyeháza — most már hátsó épületének — kilenc helyiségébe a múzeum anyaga, az Államépítészeti Hivatal, a könyvtári és a levéltári raktárhelyiségek mellé, 1936-ban pedig már újabb helyiségek és két hosszú folyosó birtokát is magáéinak mondhatta.

Hiába marasztalta el — 1935-ben — Bernáth Aurél a Pesti Naplóban a nem kívánatos múzeumi állapotokat, „zsibvásárhoz” hasonlítva a régészeti anyagból készített kiállítást és követelte a Rippl-Rónai Ödön-féle gazdag és értékes gyűjtemény bemutatását, hiába adta fáradhatatlanul tanácsait Szegedről Móra Ferenc — a megye „tiszteletbeli” régésze — Gönczi Ferenc múzeumigazgatónak hangsúlyozva, hogy egy megye, de még egy széklhelyváros — különösképp, ha az Rippl-Rónai és Vaszary szülővárosa — kulturális életének a legreprezentatívabb intézménye a múzeum. Az évek során elhúzódó tárgyalások csakhamar a kultúrpalota gondolatának a feladására késztették a város és a megye vezetőit. A múzeum ügyét végül is egy alkalmatlan házvétellel megoldó törekvések zátonyra vitték a jószándékú intézményalapító terveket.

Noha Kaposvár és Somogy — Móra személyén keresztül — a szegedi kultúrpalotának: a könyvtárat és a múzeumot is magába foglaló intézményét tartotta példaként a szeme előtt, a 40-es évektől kezdve már külön utakra vitte mindkét intézményének a jövendőjét, csak a saját hajlékú múzeum gondolatát támogatva elsőrenden.

A kultúrpalota kérdésének a megoldásában azonban a döntő szerepet mégsem az anyagiak játszották, noha a megye és a város a tervek fedezésére: a költségeknek több mint a felével ténylegesen rendelkezett. A hiányzó összegek előteremtésére — a megye és a város egybefogása — meg tudta volna tenni a kellő lépéseket. Más volt a baj, nem volt egyetértés és összhang a múzeumbarát szakemberek soraiban sem. Már mindenKi:

76