Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században
képezve még igen hézagosán volt házakkal beépítve” — írta a friss szemmel a reformkori falu-mezővárosba, 1836 májusában, orvosként érkező Bergel József. Majd így folytatta: „Ezek (ti. a házak) pedig legnagyobb részben kolbászalaikúak voltaik az udvar hosszában, ritkán volt bennük több mint egy szoba az utcára, a házak között nagy udvar terült el, karókkal bekerítve.”53 A messziről érkező orvos aligha tévedett a város leírásakor a falusi viszonyokra oly jellemző állapotok bemutatásával, ahová a harmincas években a hercegi magánposta is csak hetente egyszer érkezett és egyszer is kelt útjára. A mezőváros pedig a nagykanizsai postaút öreglaki állomására küldte — hetente kétszer — Reiszner Domonkos magántársasága által a postai futárát. 1834-ben már megfúrták az első ártézi kutat a városban,5'* két év múltán pedig már befejezték a város körül a Kapós-berek kiszárítását is, nyomában — a közegészségügyi állapotok jelentősen javulván — megszűntek a környék maláriás megbetegedései is. Mégis a reformkori mezőváros falai között, ekkor már — mint fentebb is mondottuk — jelentős kulturális intézmények létesültek. Már a század első évtizedétől működött a hatosztályúvá nőtt gimnázium (1806), a második évtizedtől a könyvtár (1816) és az olvasótársaság (1828), a harmadiktól a város legrégibb egyesülete, a pesti után tizenegy évre alapított nemesi és polgári kaszinó (1838, 1840), amelynek évkönyv örökítette meg történetét 1908-ban s amely 1911-ben új, díszes hajlékba költözött úri osztályának dekórumaként), a negyediktől pedig „A szenvedő emberiségnek” felállított kórház (1846) s egy-egy könyvárusa, rabokkal dolgoztató nyomdája és két patikája. Volt néhány könyvkötő is Kaposvárott, akik a megyebéli vásárokon együtt árulták az imádságos és az énekes könyveket a kalendáriumokkal és az iskolai tankönyvekkel. A lakosság tehetősebb rétege jó és tartós építési anyagból már csinos házat építtetett a maga részére, noha a nagyobb épületek tervrajzai rendszerint még a közeli Pécsett, vagy Pest-Budán, vagy éppenséggel Bécsben készültek helyi építészszakember hiányában. Az új korszak kezdő éveiben — különösen az abszolutizmus első esztendeiben — e fejlődés — átmenetileg — megtorpanni látszott. E törést és megtorpanást egy a megyébe messziről érkező utazó-tudósító diffamáló lekicsinyléssel — már alapvető elmaradottságnak s kulturális sötétségnek nevezte egy német újság 1835. február 10-i számában, mondván, „ .. . bei einer Bevölkerung von 200 000 Seelen keine Buchdruckerei, keine Bibliothek, kein Lesekabinet”. A sajtó vádja alaptalan volt, hisz az említett kulturális intézmények — köztudottan — megtalálhatók voltak a megyeszékhelyen. Abban azonban volt valami igazság, hogy ez a kulturális felépítmény és felszereltség alapvetően kevésnek bizonyult a hatalmas kiterjedésű agrármegyében. Sőt, abban is igaza volt, hogy a város kulturális életében is átmeneti megtorpanás mutatkozott, amely — távolról szemlélve — talán kulturális mozdulatlanságnak, vagy éppen hanyatlásnak tűnhetett. Mindez azonban aligha lehetett volna egyedül csak a város rovására írható, mint inkább az önkényuralom és az abszolutizmus első éveiben bekövetkezett politikai 34
