Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra
arány azonban már nem érte el az 50%-ot. A kaposvári tanulók számának a csökkenését benne elsősorban az 1903-ban felállított polgári iskola okozta. Az 1911-ben a kapuit megnyitó felsőskereskedelmi iskola még tovább csökkentette a gimnázium kaposvári diákjainak a számát. A taníttató szülők társadalmi rétegződését illetően ebben az iskolában is az iparos családok vezettek, a második helyet a kereskedő szülők foglalták el. De jelentős számú közlekedési alkalmazott és nyugdíjas is itt taníttatta gyermekét. A tanulók 29,5%-a (2437) Somogy megyei illetőségű volt, megyén kívüli pedig 1700 tanuló (20,54" u). Más állambéli tanuló volt: 13 (0,2%). Az 1867 68. és 1911/12. iskolai esztendők között 822-en végezték el a gimnázium legmagasabb osztályát. Közülük csak 659-nek tudtuk nyomon követni az iskola elvégzése utáni pályafutását, illetve továbbtanulásának az útját. E 659 végzett tanulóból legtöbben a közalkalmazotti (hivatalnoki) pályára léptek, s számuk 202 (30,7%) volt. Ügyvéd, vagy joghallgató 165 (25,0%), orvos vagy orvostanhallgató pedig 104 (15,8%) volt. Jóval kevesebben mentek a műszaki pályára: mérnöknek vagy erdőmérnök- nek mindössze csak 51 (7,7%), pedagógusnak pedig 43 (6,3%). Sorrendben a hatodik részesedés: 31 fővel, a lelkészt pályáé volt, s — ami meglepő! — csak 20-an készültek a nagy agrármegyében a gazdatiiszti pályára a végzettek közül. Viszonylag kevesen mentek a kereskedői és az iparos pályára is (18:6), az utóbbiaknál még a katonai pályára készülők száma is nagyobb volt (11). A véderő alkalmazottai (689) tekintetében — 1910-ben — Eger és Nagykanizsa után a 3. helyet foglalta el a város. S mindössze csak ketten kerültek a művészeti pályára a végzettek közül. A városra mindig jelentős fényt vető iskola művelődéstörténeti súlyát és jelentőségét illetően még két számadatot teszünk közzé. A gimnáziumnak 1912-ben kiadott emlékkönyvéből különösképp e két számnak a kiemelését tartottuk lényegbevágónak. Az egyik szám: 162, a másik pedig: 1544. Az első szám az iskola falai közötti tanároké volt, a másik pedig a 100 év alatt az évről évre visszatérő tanuló növendékeké. Ebből az első osztályba iratkozók száma: 5623 volt, a negyedik osztályt végzettek száma 2834. A legmagasabb osztályt (IV., VI. és VIII.) végzettek — tehát a gimnáziumi tanulmányokat befejző tanulók — száma 1652 volt, az érettségit tett tanulóké pedig 619. Ha ezekhez a számúkhoz a másfélszázados intézmény utolsó félszázadának is (1913—1962) figyelembe vesszük az adatait, azaz az osztályzott tanulók 27 234-es összlétszámút, s végezetül a félszázad alatti tanárlétiszámot (178), akkor a korábbi tendenciák még hatványozct- tabb megerősítésének lehetünk a kortanúi. Aligha hiszem, hogy e számok mellett szótlanul mehetnénk el a város és a megye művelődéstörténetében. E korszakban vált — e számokon keresztül a kaposvári gimnázium az ország egyik jónevű iskolájává, évtizedeken keresztül a megye és a megyeszékhely legrangosabb és legtekintélyesebb iskolájává nőve ki magát, állami főgimnáziummá egy agrármegye kellős központjában. A benne tanító tanárok voltaik mindenütt a közművelődés motorjai, az ismeretek terjesztői az irodalmi társaságban, a szépészeti és a különféle kulturális egyesületekben, a régészeti és a múzeumi egyletben, az olvasókörökben, a népnevelési bizottságokban, az énekkarokban és a zenekedvelők köreiben, a képzőművészeti tárlatokon, a színügyi bizottságban1, I 316
