Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra
Ez a hiányos szorgalmi idő jutott tehát annak az 1788 tanulónak osztályrészül 1848 őszétől, akik a győri tanulmányi kerület középiskoláiban tanultak erősen megfogyatkozva. A tanulók létszámát illetően Dunántúlon még akkor is az első helyen a pécsi (237), a második a veszprémi (212), a harmadikon a szombathelyi (161), a negyediken a győri (151), az ötödiken a tatai (144), a hatodikon a kőszegi (140), a hetediken a soproni (125), a nyolcadikon a kanizsai (116), a kilencediken a komáromi (107), a tizediken a pápai (105), a tizenegyediken a keszthelyi (103), a tizenkettediken a kaposvári gimnázium volt (93). Ennél kisebb létszám már a régióban csak a magyaróvári (55), és a mohácsi gimnázium (39) tanulóinak volt. A kisebb gimnáziumok életében — több helyütt — súlyos fenntartási gondok is jelentkeztek. Az 1815-ben alapított mohácsi kisgimnázium- nak — 33 éves működés után — az alacsony tanulólétszámra való hivatkozással a mezőváros felmondta az iskolafenntartási szerződését a „jelen okozta céliránytalanság” és „az alapítványozott tőke kamatjainak célszerűbb és szükségesebb dolgokra leendő fordítása” céljából: 1849. augusztus 15-én. A városbíró elnöklete alatti „gazdászati gyűlés” a kisgimnázium működését „a jelen zavaros időknek a megszűntéig” felfüggesztette. A főigazgató azonban nem járult hozzá az iskola kapuinak a bezárásához, annál is inkább — mint indokolta —, mivel egy királyi privilégiummal alapított iskolát alacsonyabb szintű joghatóság — még ha fenntartójáról is van szó — nem zárathat be. A líceumok és a középtanodák, majd a főtanodák igazgatói is jelentéseket tettek a tanulóifjúság hangulatáról, akiknek a soraiban különösen divatos volt a nemzeti zászlóknak és a kokárdáknak, a politikai jelvényeknek és virágoknak a viselése. (Pécs, Szombathely, Győr). E jelentések során írta 1849. április 14-én a győri gimnázium igazgatója — többek között —, hogy „a nép között tapasztalható egyenetlen szellem, mióta az iskolák megkezdettek, itt-ott a tanulóifjakban is kicsírázott”. Amikor a Győrött: 1849. március 4-én összeült akadémiai s főigazgatósági tanácsülésnek tudomására hozta Szőgyén László Budáról, hogy az ideiglenes polgári köziigazgatás felállítása megtörténvén, utasította a testületet az új közigazgatási rendszerre való mielőbbi eskü letételére és a felügyelete alá tartozó latin iskolák tanáraitól is mielőbb bekívánta az új és aláírt esküszövegeket. Egymás után érkeztek be — e rendelkezés után — a tanároknak és a tanítóknak aláírt esküokmányai a kerületből: Mohácstól Magyaróvárig, amelyek „ő császári és királyi Fölségének, I. Ferenc József: Ausztria császárának és Magyarország királyának törhetetlen hűséget, jobbágyi hódolatot, s törvényes engedelmességet” fogadtak.15 Alig ült az új kultuszminiszter már két hónapja a bársonyszékben, máris tudomására hozta — 1849. június 4-én — Magyarország polgári közigazgatásának az élére — Haynau mellé — kinevezett és meghatalmazott császári biztosnak: Geringer Károly bárónak, hogy ki akarja dolgozni Magyarország oktatásügyének az új organizációját. Ez a 38 éves, cseh— német származású, korábbi nemzetiségi elveit többször megtagadó arisztokrata — az abszolutizmus gátlástalan kiszolgálójaként — egyetlen magyar iskolaügyi szakembert sem hívott be tanácsadóként a minisztérium301