Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra
tében azonban a tájunkon lévő mezővárosok lakói közül már sokan települtek át az Alföldre, vagy más országrészekre. így menekült Kecskemétre a tolnai kálvinista főiskola is, s zárta be kapuit a kálmáncsai teológia is. A híres tolnai iskola pusztulásáról Polgár Mihály egyházkerületi főjegyző 1836-os almanachjában feljegyezte, hogy az iskola 1600-tól kezdve — a sok ellenséges pusztítás miatt — „lejjebb szállott”, még 1647-ben „meglehetős számmal” voltak tanulói, de a század vége felé már „a reformált vallásnak a városból lett kiirtása miatt, egészen elenyészett”. Pedig ennek az iskolának sem kisebb professzorai voltak, mint Szegedi Kis István (1553), Dombi Péter (1560), Baranyi Fábián (1573), Tolnai Bálint (1575), Szárasi Ferenc (1586), Hereegszőllősi Gáspár (1592) és Siklósi Péter (1595). De elpusztultak Baranyában és Tolnában a XVII. században még virágzó vörösmarti, laskái, decsi és nagybarsányi iskolák is. Ezeknek a sorsára jutott a XVII. században a pécsi unitárius főiskola is. De nemcsak a régi iskolák, az egyházak nagy része is elpusztult a hódoltsági területen művelődéstörténetünk nagy kárára. Még a templomok köveit is szétszedték: várfalakba, vagy vízgátakba építették be azokat a török hatóságok. Csak a felszabadulás utáni században épültek e kőtemplomok helyébe sárral tapasztott és szalmával fedett, s fatalpakon álló sövénytemplomok, borona alakú parókiák és oratóriumok. Még szinte ezt az elpusztult tájat látta — negyedszázad múltán — a hódoltság alóli felszabadulás után az 1715. július 19^én Bécsből induló és oda két és fél hónap múltán visszatérő Clements Simon — kőrútján Pozsonyt, Székesfehérvárt, Veszprémet, Keszthelyt, Kanizsát, Varasdot, Zágrábot, Triesztet, Kőszeget és Sopront érintvén — az Egerton-féle gyűjteményben található és a British Múzeumban őrzött útleírásában („A yournal of my travails into Lower Hungary, Sclavonia, Croatia, Friuli, Camiola and Stiria in the year 1715”). Kulturális intézményekkel még kevés helyen találkozott — Dél-Dunántúlon — az angol utazó, a csaknem 1500 kilométeres úton mindössze csak az esztergomi, a varasdi, a zágrábi és a kőszegi jezsuita kollégiumokat tartotta említésre méltónak. Még csak vendégfogadókat is alig látott a körúton, szépszerével kőből rakott épületeket is mindössze csak Vázsonyban, Kőszegen és Veszprémben néhányat, annál több elpusztult várromot és „szétszórva épített és szalmával födött” falusi házakat. A XVIII. századra nemcsak e terület középkori kulturális-oktatási intézményei pusztultak el, de a XVI. század békésebb évtizedeiben még átmenetileg kibontakozó protestáns középiskolák is. „Rezik gymnasiologiá- ja szerint — idézi Molnár Aladár — az ágostai evangélikusoknál a mágnásoknak és királyi, meg a kisebb városokban 1640-ig fennállott hetven- egynéhány gimnáziumából alig tudnának a XVIII. század első éveiben megnyomorított állapotban is tizet összeszedni”. így mindezeket az intézményeket újonnan kellett megteremteni, ami nem kis nehézségekbe ütközött, mivel a régió jelentős része gazdaságilag is csak nehezen tért magához. A gazdaság lassú fejlődésével együtt — vele összhangban — lassan változni kezdtek a társadalom funkciói is, s ennek nyomában — ha las- súdabban is — változtak a művelődési igények is. Végül is e művelődési 286
